Ha lassan is, de növekszik a gyors internetkapcsolattal rendelkezők száma hazánkban. A Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) adatai szerint augusztus végére már majdnem 1,5 millióan fizettek elő szélessávú internetre. Ez az egy évvel ezelőtti 1,220 millió előfizetőhöz képest aránylag elfogadható növekedés. 

Augusztusban az ügyfelek száma csupán 0,3% -kal nőtt. Így összesen 784 ezer felhasználó kapcsolódik a világhálóra ADSL technológiával. A kábelmodemes piac 70% -át 4 vezető cég uralja, és mintegy 690 ezer lakos használ kábeles internetszolgáltatást. 

Az ADSL lassú növekdésére több magyarázat is lehet. A piac telítődik, egyre több lehetőség van az internet elérésére, így a felhasználók egyre körültekintőbben választanak előfizetést és nem feltétlenül az ADSL technológia mellett döntenek. Az úgynevezett “csupasz” ADSL lehetősége még mindig akadozva műkődik és a szolgáltatás ára aránytalanul magas. A vezetékes telefont pedig egyre kevesebben tartják fontosnak a mindennapi életben. 

A három mobilszolgáltató is egyre több helyen kínál szélessávú, vezeték nélküli hozzáférést. A kevesebb kötelezettség, és nagyobb rugalmasság egyre több fiatalnak és mozgásban lévő embernek jön jól. A 3G-s internettel ráadásul sokkal kevesebb papírmunka van, és a felhasználó jóval előbb (gyk. azonnal) juthat hozzá a szolgáltatáshoz. 

Valószínűleg ez is közre játszott abban, hogy az NHH határozatában, amely szerint a jelentősebb szolgáltatóknak (Telekom, UPC, Invitel) a teljes hurokátengedés havi díjait közel 20%-kal, a részleges hurokátengedését, illetve a bitfolyam hozzáférés havi díjait pedig 50%-kal kell csökkenteniük.

Így a vezetékes piac kisebb résztvevői, akik nem rendelkeznek saját hálózattal, jobb lehetőséghez juthatnak, és olyan kiskereskedelmi szolgáltatásokat tudnak nyújtani, mintha saját hálózatuk lenne. Így a felhasználóknak az ADSL és a kábel piacon is több lehetőségük lesz választani. Az NHH határozata a “csupasz” ADSL konstrukcióknak is hasznára válhat.

(via google, itcafe, nyomtatott sajtó)