Hacktivity 2010

Magyarország down (Frissítve)

2009. January 25. 18:15 | Szerző: bxh | Kategória: Szolgáltató | 75 hozzászólás

Vasárnap kora délután a hazai internetezők jó része azt tapasztalhatta, hogy a weboldalak és egyéb szolgáltatások jó része, sőt egyes területeken a teljes internet elérhetetlenné vált. A fő gond a Magyar Telekom kábel szakadása volt, majd azt követően egy kulcsfontosságú hálózati eszköz terhelődött túl és hibásodott meg. A fél magyar internet leállt, de délután 4-re a szolgáltatások többsége már működött, de az ország egyes területein továbbra sincs internet.

Hírügynökségi értesülések szerint ma 11 óra 20 perckor Baranya megyében átvágtak egy, a Magyar Telekom (MT) hálózatához tartozó optikai kábelt. Ezt követően a T-online hazai szerverközpontjában egy hálózati eszköz túlterhelődött, majd meghibásodott.

Az elérési problémák országosan jelentkeztek. Akadozott az Adatparkban és az Interware-nél üzemelő szerverek elérése, a vezetékes internet, a mobil internet, az IP tévé és az IP telefon is.

bix_halal1

Frissítve: (jan. 27.)
A Napi Online információ szerint a Magyar Telekom kártalanítja ügyfeleit a hétvégi szolgáltatás-kimaradás miatt. A közel háromórás kiesett időtartalmat a havidíjból jóváírja ügyfeleinek.

Címkék: ,

75 hozzászólás
Szólj hozzá »

  1. első!

  2. http://www.youtube.com/watch?v=u8bNXMycz5U

  3. Van ilyen, mondjuk ahhoz képest gyorsan rendbe hozták.

  4. T-Online, gratulalok

  5. De hogy a fenébe vághatták át a kábelt. Markoló betalálta vagy mi? Azért ennyire hülyék nem lehetnek :/

  6. @Lucius: dehogynem.. :)

  7. externet másnál sem jó még?

  8. Nállam is externet van és több órája megy, 5 körül jött vissza

  9. nálam már jó az extermet.. gy-m-s megye

  10. Tavaly nekünk a földmunkások tervrajz alapján vizvezetéket cseréltek és egy egész lakópark telefonvonalját vágták szét markolóval megesik:)

    ismeretlen externet nekem 16:00körül óta

  11. huhh….érdekes is,volt hogy az oldalamon 10perc alatt eltünk 500 seeder….. + MSNen 15-16partner volt online a 30-40helyett :D

  12. externet powa, 1 oraja jo kb.

  13. fel mo. en vagyok de en nem voltam down

  14. Azé’ az ego odabasz nálad dwd.

  15. invitel FTW :D

  16. hehe, tetszik a poszt címe :D mintha valami trackerről írtál volna :D

  17. XT69, pedig nem :-D azért megnéztemvolna hány ezer WOW rajongo ütötte az asztalt abba a 3-4 órába :lol:

  18. 100 gigabitről visszaesett a bix 65 körülire, ez Magyarország? A maradék 65%-ot melyik ország használja? Kuala Lumpur?

  19. @x: az a maradék 65 az egyetemi háló, a bérelt vonalak, és egyéb szolgáltatók.
    a T-Comnak 20 gigás linkje pusztult be a kábel miatt, de ha leosztod, az elég sok felhasználót érint..

  20. Lucius: + vazeg vasarnap delbe me`k magyar markolos dogozik? na ne vicceljunk mar

  21. Mondjuk az igaz, hogy a magyar munkás hétköznap délbe se dolgozik, nem még vasárnap délbe. :D
    Szóval földrengés volt?

  22. SP 12×06 – Over Logging.avi :D

  23. Vizilufi csata volt a szerverteremben :D .

  24. Az esti híradóban (rtl klub) azt mondták, hogy Szekszárdon szakadt meg a vonal egy munkagépnek köszönhetően. (és az Tolna megye)

  25. És én még azt hittem, hogy csak Budapest :P csesszék meg a baranyai vidéki surmók, miattuk ne xopjak már BP-en lécci :D elején azt hittem azért állt le egész T-Online mert sávszélnövelés lesz XD hát nem…

  26. Nálam semmi kiesés nem volt (Digi/Budapest)… , akkor a szerencsések közé tartozom ? :-)

  27. Externet 15:30 óta tökéletes!

  28. Externet? amugy kár, hogy T-Onlineról van szó :D

  29. @szonok: ez nagyon jóó tetszett xD :D

    Am digikabelnél 1 percnyi szünet sem volt…

  30. Én azt nemértem ebben az egészben, hogy ha ez kábelszakadás volt, akkor miért nem volt iwiw, myvip, arukereso.hu, argep.hu, és a többi oldal, amely az adatparkban van?

  31. Szerintem a cigók már az optikai kábelt is lopják…

  32. +1 =D

  33. Satelit KFT-nél se volt down :)

  34. az oroszok voltak biztos…

  35. Az egész internet lényege veszett el ma:
    az arpanetet (később internetet) azért kezdték el fejleszteni az amcsik, hogy ha elszakad egy kábel (értsd: lebombázzák) attól még az info eljusson mindenhova. Nálunk egy kábel szakadás majd a fél’ országot kikapcsolta. Gratula!

  36. 1 nap internetkimaradás ekkora gondot okoz? Úristen! Jézusom! Páran nem tudtak 1 nap alatt megagigaterrákat letölteni a 3380 darab 320 gigás vinyójukra. De a Bix grafikon esése sem semmi. Kérdem én: Hova a retekbe töltitek azt az iszonyatos mennyiségű adatot? Exportáljátok tán a Marsra a földönkívülieknek? Azért kérdezem, mert megnézni nem nézitek meg, meg ennyi zenét sem hallgattok, az biztos.

  37. Háhá, lehet szidni a UPC-t, de volt net :D

  38. @Lucius

    Kedves barátom! Látom nem próbáltál még közművesítés, vagy egyéb más ok miatt árkot ásni! Mert akkor tudnád, h szerény kis hazánkban nem szokás ütőképes rajzot csinálni a közművekről, meg azok a drága alvállalkozók is mindent úgy csinálnak ahogy le van rajzolva. Láttam már komoly távközlési tyúkbeleket 20-30 centire elkaparva, ami a fele a szabványnak. Ha valamihez nem értesz, akkor ne szólj hozzá. Ennyi…

  39. Csak engem zavar ez?
    “..terhelődött túl és meghibásodott meg.”

  40. Teljesen egyetértek “értetlenkedő” véleményével. Nekem valahogy sántit ezaz egész..
    Ennyire vacakul (átgondolatlanul) lenne megtervezve egyes hálózati részek, hogyha kiesik egy optikai, a tulterhelésektől “bukik minden” az ország másik felén is? (ugy hogy fel sem lehet csatlakozni).
    Meg aztán építkezés vasárnap délben?
    UPC(=korlátoz orrba-szájba) és Digi más tészta, felesleges ide keverni sztem.

    Chamea: olyanok is vannak ám akik hivatalos mailt vártak pl: megrendelésről visszaigazolást (szolgáltatás aktiválásárol), esetleg banki átutalást szerettek volna intézni, vagy olyanok akik tárgyfelvételt intéztek volna (egyetem)…

  41. thx bogyee, javítva

  42. T-online Web’n'walk teljesen kiszállt az adott időben, de a lényeg hogy javították :)

  43. 35# nevet a majunk hatalmas poen volt haha. btw floppyra ofkorsz.

  44. [...] meghalt az internet. Talán jobb lett volna, ha úgy is [...]

  45. A kozmu terkepek kb. 10 meteres pontosaggal mutatjak a dolgokat, szoval az a valahol itt van majd vigyazni kell esete.
    Most ez nemjott be.

    Felenk a T anno, mikor a matav volt orverzesig kereste a foldkabelet, kiastak az ut egyik szelet 4 meter melyen, nemtalaltak a kabelt.

    Egeszen veletlen a masik oldalan volt az utnak……….

    Szoval ennyit a miert vagjak el allandoan a kabelt, meg maguk sem tudjak merre van a vackuk…..

  46. Régen, még POSTA időkben, a gerincek védett helyen, a végződések is “védett” helyen voltak. Mert így tervezték. Már a FATÁV se tartotta fontosnak, hogy a stratégiai hálózatokat óvja. A TRÉ csoportról ne is beszéljünk. TRÉ-Offline.

  47. Ezaz, wazze, tóljátok csak a tirpák, kö*sög ProArttal, ASVA-val meg mit tudom én mi minden magyarországi szarral együtt a torrentet. Nem nyírtátok ki még az internetet, csak félig. Mindent lehet normálisan is használni, ezt nem fogtátok még fel, jogtulajdonosok sem? A szélessávú lehetőség az csak egy lehetőség, ez nem értelemszerűen azt jelenti, hogy csak zene és filmalkotásokat lehet közvetíteni rajta, arra ott van a bolt. A magyar net nem alkalmas arra, hogy ilyen funkciókra használjuk, mert nem úgy lett kialakítva, hanem arra való, hogy skype, msn meg minden más gyorsabban működjön. Tiltsanak csak a szolgáltatók, benne vagyok, támogatom. Haljanak éhen a zenészek, mert nem mennek el az emberek koncertre, a filmalkotók azért, mert nem mennek el az emberek moziba, mert nem látták a filmet: LESZAROM! Az internet NEM ERRE VALÓ. Ennyi. Fél országban lebénul túlterheltség miatt az internet, az agyam eldobom. Teljes korlátot minden gyakra p2p-zőre.

  48. Na kisbarátom!
    Két kérdés:
    1. te mennyit költesz havi szinten zenére, mozira, játékokra??
    2. Nagyságrendileg mekkora a fizetésed???
    Gondolom a minimálbérből nem lenne ekkora szád….
    Ha meg nem tetszik a rendszer, nyitva az összes határ, el lehet ballagni… Ennyi!

  49. Elmondom skype, msn bongeszes stb. hez boven eleg a 1M/256k… ugyhogy ne sirj h nem eleg szeles az a sav.

  50. Akkor minek van 4-8-10-20 Mbit-es csomag sok szolgáltatónál??Ha nem lehet torrentezni akkor mindenki meg fogja unni az egészet és kér egy 512-es vagy 1Mbites netet azt nem lesz a szolgáltatónak gondja a forgalmazással,de lehet a számlázással sem mert akkot vesz az ember egy mobilnetet azt annyi!A Tfos meg a többi meg mehet a francba :)

  51. spy666
    2 kérdés neked is a válaszaim előtt:
    1. Miért nem mész el másodállásba a filmek/játékok/zenék helyett, ahelyett, hogy sírsz, mint a fürdősk*rva, hogy minimálbéren élsz?
    2. Te meg is nézed vagy játszol is azzal, amit letöltesz vagy csak töltöd? Ez szól a többieknek is.

    Válaszok:
    1. Nagyon keveset, mert hasznosabb dologgal is el tudom tölteni az időmet
    2. Hogy mennyi a fizetésem? Közöd? Egy szál se.

    megj.: Imádom az ilyen beképzelt diákokat/munkanélkülieket/6 órában dolgozó beosztottakat, akik azt hiszik, hogy meg van minden oldva úgy, hogy folyamatosan letölt, ahelyett, hogy elmenne dolgozni vagy plusz munkát vállalna. Nagyon faja. Aki dolgozik, annak nincs ideje filmet nézni vagy játszani, ezért nem is nagyon tölti le. A munkanélküliek meg a diákok okozzák a legnagyobb bajt.

  52. Attól, hogy letölt az ember egy albumot nem zárja ki azt, hogy a későbbiekben megveszi mert annyira megtetszik neki, vagy mondjuk elmegy a koncertjükre. (hasonlóan filmeknél is)
    Egyébként imádom az olyanokat, akik mindent meg tudnak magyarázni, hogy x és y a hibás.
    Nem lehet egyértelműen rámutatni, hogy te vagy bmeg a fsz, mert ezt csinálod, vagy azt hogy te, mert ezt nem csináltad.

  53. @karbarun

    Nah akkor itt most szépen mellényultál….
    Se munkanélküli, se diák nem vagyok. 2 szakmával rendelkezem és középfokú végzettséggel rendelkezem, 7-17ig van a munkaidőm. És még valami: Nem minimálbéren vagyok…
    Tehát: Nem fogok 15-20e forintokat kidobálni az ablakon játékokra, amiket 3 nap alatt megunok, mert mostanában nem tudnak újat mutatni.
    Zenében már előfordult h megvettem valamit mert megtetszett miután leszedtem, ugyanígy filmmel is.

    Ezen kívül nem sírtam csupán feltettem 2 darab kérdést, amire nem tudtál 1 értelmes mondatban sem válaszolni, csak fürdősk*rvázol itt… Ezzel letetted a bizonyítványod, másra nem is vagyok kíváncsi.

    megj.: Imádom az ilyen okoskákat, akiknek 1 nagy magyarázkodás az élete. Ha azért vagyok bűnöző, mert nem az amerikai, pofátlanul gazdag producerek zsebét tömöm, hanem inkább értelmes dolgokra fordítom a pénzem, akkor bevállalom. Tudod, majd ha annyiba fog kerülni 1 zenei cd (ami mellesleg már idejét múlt dolog, de nekik így éri meg jobban) mint amennyit valóban ér, akkor jóval többen fogják megvenni…
    Ennyi erővel a szerettet kis hazánk ellen is lázadhatnánk, mert keresetünk felét már fizetéskor kirántja a zsebünkből… De honnan is tudnál te ilyen komoly dolgokról, mikor nem látsz tovább a saját *-nál…

  54. panzer te eszmeletlen nyomorek szerinted az externet nem tcomon jon? :/
    am meg mindig nincs nalam de nem fizettunk szamlat ^^

  55. Teljesen értelmetlen ezen “vitatkozni”, mert szerintem ez nem erről szól..
    A felhasználó – saját felelősségére – arra használja a vonalat (internetet) amire csak akarja, és ehhez senkinek semmi köze (legyen az iwiw bámulása, hivatalos levelezés, vagy p2p).

    A dsl végpontok terjedése az utóbbi 1-2évben rohamosan felgyorsult, és ehhez a megfelelő technikai hátteret is fejleszteni kellett volna, nem csak az új felhasználókat ráaggatni a vonalra, és ebből profithoz jutni.. (igy esetleg ha “eldurran” egy optikai, a terheléstől nem omlana össze a hálózatuk). A szolgáltató feladata hogy az előfizetőnek – szerződésben rögzített minőséget, sávszélt biztosítsa, – mivel ezért fizet – attól függetlenül hogy milyen adatmozgás van mögötte. Hogy ki miért és mire használja a vonalat ez ebben a témában lényegtelen; emberek anyagi helyzetét; stb én nem keverném ide (fenti HSZ-ek). Ez egy általános probléma.

  56. “Hogy ki miért és mire használja a vonalat ez ebben a témában lényegtelen” – Miért lényegtelen? Osztott net van és garantált sávszélesség, de nagyobb maxot érhetsz el a szabad sávszélességből, ha ez rendelkezésre áll azért, hogy kevesebbet kelljen nagyobb elérhető sávszélért fizetni. Miért rossz ez? Hm? Fizetnél garantált 20 mega downért 60e forintot a UPC 6-8 ezer forintja helyett? Hm? Garantált 20M nem ennyibe kerül azért, elrugaszkodtok kicsit a valóságtól.

  57. Az 1 dolog.
    De ha én valamiért fizetek, akkor azért fizetek h azt meg is kapjam! Ha te kifizeted 1 kocsi árát és kapsz érte 4 kereket akkor mi van???

  58. spy666, te a szerződés szerint azért fizetsz, hogy kapj egy garantált sávszélességet és egy maximálisan elérhetőt(Lehetőséged van elérni, szabad sábszélesség függvényében)

    Vegyünk egy példát:
    CHELLO GOLD AKCIÓ
    # maximális sávszélesség: 20480/3072 kbit/s
    # garantált sávszélesség: 10240/1536 kbit/s
    (az oldalról másoltam ki)
    értelmezés: maximális sávszélesség: Ez az a sávszélesség, amit lehetőséged van elérni
    garantált sávszélesség: Az a sávszél, amit garantáltan megkapsz abban az esetben, hogyha
    az ÁFSZ-ben leírtak másképp nem rendelkeznek. Mi nem világos még?

    A kocsi azért nem a legjobb példa erre, mert az autónál másfél-2 millió forintot fizetsz azért, hogy a te tulajdonodban legyen, az internetszolgáltatás meg a UPC, mint viszonteladó tulajdonában van, ezt nem értitek a szerzői alkotásoknál sem, hogy ti nem a tulajdonjogot vásároljátok meg, hanem használati jogot. A 2 nem ugyanaz.

  59. karbarun:
    Kár volt ez első ősembernek megmutatnia a kőbaltakészítést a többieknek. Jogdíjat is szedhetett volna. Te is inkább fizess mindenért, mint a birka. Ne higgy a tudás megosztásában, a közös munkában stb. Maradj magadnak.
    Pár száz éve, a szórakoztatást még a mecénások állták. Most mi álljuk és fizetjük a saját mágnásainkat, ez a bibi öreg.

  60. LOL :XD Karbarun – Spy666-nál rögtön elakadt a magnószalag. Szép beírás volt. Gratula.

  61. Vazzz, szerintem karba nem erről beszél, amiről te írtál. Nem azzal van a gond, hogy valaki 1-2 dolgot letölt saját célra, de korábban én is találkoztam olyannal, amikor ismerősömmel mentünk ki egy általa generált hibát kijavítani, mert csak az upja volt a gyereknek 1390 gb egy 10M/5M-ös nettel a hó közepén és amikor kimentünk, 30 darab 400 gigás winchester szanaszét, egy raid szerver torrentszervernek berakba, benne kb 5 darab 400-as, éjjel-nappal futott. Ha valaki azt írja, hogy az a diák saját magának töltötte le azt a sokmindent, főleg, amikor kb 8000 darab dvd van a szobában, azt mifelénk elmebetegnek hívják.

  62. Én nem erről beszélek. Nincsenek alapvető fogalmi zavaraim, én csupán azzal nem értek 1et, h ha én fizetek 1 bizonyos sávszélességért (vegyük most a te példádat): LEGYEN MEG az 10240/1536 kbit/s mindenféle korlátozások nélkül!!! Tudod itt az a gond, h ha az upécés júzerek fele teljsesn kihasználná csak a garantált sebességét akkor, eléggé hamar megadná magukat az a picike kis sávszélességük. Ha tőlem elvárják, (tőlem hálisten nem mert nem vok upc) h fizessek határidőre, akkor én elvárom tőlük h a szerződésben garantált minimum 0-24h-ig a rendelkezésemre álljon! Na már most legjobb tudomásom szerint az upécénél talán ha a fele megvan annak a sávszélnek, amit a júzereknek kellene biztosítaniuk összesen…
    Ez ugye hasonló, ahhoz mintha mindenki kifizetné 10 zsemle árát, de csak 3at kapna, h mindenkinek jusson, mert kevés van… Nekem itt ezzel van a gondom.
    Mert akárhogy is nézem ezzel tulajdonképpen ugyanazt a sávszélt 1szerre több embernek adják el, amiért ha nem is lehet őket perelni, de etikátlan, nem véletlenül utálja őket a fél ország…
    Szal nem csak a szemét torrentező a rossz, a szolgáltatóknak is van mit takargatni, uhogy nem kell őket annyira védeni…

  63. szerintem a korlátozásokban benne van a ProArt és a “Szolgálunk és védünk” szlogen emberei is…

  64. spy666-al egyet kell értenem, és sajnos nem csak net ügyben van ez így, pl nézd meg 4 napos autópálya matrica megveszed este 11kor, akkor még van 1 órád és 3 napod 23órát meg ellopnak tőled,
    bezzeg pl, Németország igyen autópálya, vagy ugyan így Hollandia vagy esetleg egy fizetős hely Svájcban csak éves autópálya matrica van, ha jól emlékszem nem volt több 50 franknál és ha megveszed január elsején (persze valszeg azért zárva vannak akkor, de legyen akkor 2.) következő év január 31ig jó tehát 13hónap
    külföldön, miért olcsóbb egy márkás ruha, mint nálunk?
    miért lehet alapvető élelmiszer cikkeket hasonló árkategóriában megvenni külföldön mint nálunk?
    sorolhatnám még a miérteket, de felesleges mert sose lenne vége

    A válasz meg egyszerű azért mert a magyar embert hülyének nézik a nagy multi cégek, az állam olyan jogcímeken akaszt le évi szinten több tíz ezer ft-ot feleslegesen az adófizetőkről, amit külföldön a legvastagabb pofabőrrel bíró politikusnak eszébe sem jut

    Lehet azzal jönni, hogy ennek semmi köze a nethez meg stb, de sajnos van, mert ott is ugyanúgy hülyének nézik a magyart, nekem upc-s ügyfélszolgálatos akarta bemagyarázni azért fizetek többet a kevesebbért, hogy nekem jobb legyen, de sajna ennyi pénzért a környéken jelenleg ők adják a legtűrhetőbb szolgáltatást

  65. Csak annyit,hogy a villamos hálózat szerintem ugyanaz mint a net de ott mégsem igen korlátoznak!!Ott van gerinc és GERINCESSÉG!Nem egy p.csa teljesítményű hálózatot terhelnek túl mint az internetszolgáltatók!!Ha fejlesztenek a hálózaton akkor fejlesztenek nem csak rákötnek!!Ezek szerint mit többen ítrak itt elöttem az internethasználatról akkor a villamos hálózatot sem tudják mire használják az emberek??Na ne a szolgáltató döntse el mire használom!!Fejlesszen!A villamos energiaszállítás is nagyon drága mégis van megfelelő kapacítás!!GERINC kell nem pofázás!Tudjátok pénzért minden kapható!!Nem csak a zsebbe kell rakni hanem viszza is kell fordítani ha versenyképes akar valaki lenni!(Igaz én nem értek hozzá fogjam be a pofámat én csak egy szaros villanyszerelő vagyok ki néha torrentezik is:()

  66. @patexati
    Na azért e-on bácsinak is vannak viselt dolgai. Csak nekik muszáj fejleszteni, mert ugye erre van szabvány (a magyar villamos szabvány az 1ik legszigorúbb Európában) és arra azért nekik is muszáj figyelni…

  67. Az egy dolog hogy fejleszteniük kéne de lehet hogy nincs nekik miből ^^

  68. Hát… Ha egyszer T-Online akk nem Externet meg Digi… am chello is leált kb 5-10 percre
    @értetlenkedő(36): Topológia?:D Lehet! Szerintem Duplakör v mi a neve. Azaz ha az adat 1ik útja megszakad, ott a másik… (nem arra gondoltam h T-Online-nek 2×20GB-je van) pl: XD

    A —> B
    \——-^

    Az “A” pontból 2 féleképp jut el a “B”-be Ha az egyik kábel elszakad még ott a másik… DE LUSTÁK ÉS NINCS PÉNZ…

  69. “Alternativ elmélet a történtekről”
    Egykis hülyeség, ha valaki nem látta még:
    http://haiku575.blog.hu/2009/01/25/sanyi_ba_rossz_napja

  70. Razor ha vasárnapra gondolsz, sajnos meg kell mondanom, hogy tévedsz, ugyanis nekem egész nap ment a net, és upc-s

  71. na megint ez a garantalt/maximalis savszelesseg tema.
    Persze, mindenki max-szal szeretne hasznalni a netjet. Ertheto. Ha olyan szolgaltatast akarsz, ami garantalja hogy az ev 99.99%-ban maximalis savszelesseggel hasznalhato legyen, akkor sajnos 1-2 nagysagrenddel tobbet kellene fizetni erte. pl.: bereltvonal. De ez mar nem a lakossagi szolgaltatasok kategoriaja. El kell fogadni, hogy a lakossagi szolgaltatasok arszinvonala ilyen csomagokat tesz lehetove mint ami most vannak.
    Az mas kerdes, hogy tulnyomoreszt meg lesz a max savszelesseg (kiveve upc p2p), mert sok user csak browseol, meg e-mailt ir, meg skypol meg msn-ezik, max napi 2 orat. Ezeknek nem kell savszel, es miattuk tudnak a szolgaltatok nevlegesen viszonylag magas maximalis savszelesseget igerni/eladni. Sokkal tobb savszelesseget adnak el igy, mint ami valojaban a rendelkezesukre all, de statisztikailag “igazuk” van, olyan nagyon sok panasz nincs… Ez uzletpolitika.
    A p2p mas kerdes. Foleg ahogy az upc csinalja. Azt mondjak priorizalnak. Hat az minden, csak nem priorizalas, hanem korlatozas. Ha rendes Qos-t csinalnanak a szemethegy halozatukon, lehet hogy legtobbszor csak nehany %-kal lenne lassabb csucsidoben a torrent a usereknek. Na, az lenne priorizalas. Csak mondjuk kicsit tobbet kellene foglalkozni a dologgal es tovabb tartana beallitani. Persze, sokkal egyszerubb nekik 1db eszkozon nehany ablakba kattintani 3at, meg beirni hogy 3kb/s…najo, meg talan megadnak idointervallumot is. Szoval az UPC teljesen lejaratja magat, pedig csinalhatna sokkal elegansabban is. Csak ez egy lusta banda.

  72. ja, azt meg hozzatennem az upc temahoz, hogy nem csak az elofizetok egy resze elott jaratjak le magukat, hanem mas szolgaltatok elott is…

  73. @Smoke
    Ha nem lenne haszon belőle, akkor nem lenne 1 szolgáltató sem a piacon…
    Megéri nekik, így meg főleg, hogy nem költenek fejlesztésre. Az a baj, hogy a digi még nem terjedt el nagy területen, így még nincs félnivalójuk, de remélhetőleg pár éven belül fordul a kocka

  74. Szerintem már ott gáz van (olvastam már hozzászolások közt), hogy igen… Szekszárdon történt a “katasztrófa”, ami történetesen Tolna megye megyeszékhelye… szóval vagy elírta valaki ezt a cikket vagy az információk, amiket itt olvashatunk, nem egészen reálisak.

    Amúgy Magyarországnak sokkal több, mint a fele elszállt (hiteles forrásból tudom, bátyám a BIX rendszergazdája). Azonkívül pedig napokon keresztül éledezett az internet, ugyanis a hálózatoknak van egy “okos” dolga: ha kiesik egy hálózat, az adatok más hálózatokon keresztül akarnak majd eljutni a célhoz. Ez terhelte le a többi nagyobb hálózatot, amik szintén lelassultak/leálltak, majd pedig a kisebb hálózatok próbálták átvenni a nagyok munkáját, aminek persze 1%-át sem lennének képesek elvégezni, így ha jobban belegondolunk, Magyarország 85-90%-a (nem számolva a műholdas internetet használókat) internet nélkül maradt. Persze, amint leálltak a kisebb hálózatok, mindenki megunta, hogy nincsen internet, nem próbálták használni, így a nagyobb hálózatok viszonylag helyreálltak, a kisebbek teljes mértékben, majd miután kijavították Szekszárdon a hibát (mondjuk én sem értem, mit keresett vasárnap délben pont ott egy munkagép… nem véletlenül hívják munkaszünet napnak…), majdnem minden rendszer helyreállt, csak a BIX -ben kellett javítgatni ezt-azt. A Telekom megbénult, innen ered az, hogy Mo. fele maradt net nélkül, valójában 85-90% “szállt el” aznap délután 4 óráig kb.

    No, lényeg a lényegben, hiteles forrásokra támaszkodjunk barátaim!

  75. Sziasztok! :)

    Kicsit a végére érve a témának és ezzel megkésve, de azért a torrentezéshez hozzáfűznék még valamit.
    Hasznosnak tartom személy szerint a lehetőséget, hogy mielőtt megveszek valamit ki tudom próbálni (tesztelni tudom hosszabb ideig). Mivel nem keresek sok pénzt így fontos nekem hogy mire adok ki a háztartásból. Persze ami bejön azt meg is veszem. De sajnos vannak azok is, akiknek bevált valami és akkor sem veszik meg, mert ingyen van. Ez már az a része ami nekem sem szimpatikus, de ez van. Viszont nem szeretném azt sem, hogy miattuk én ne tudjak beszerezni dolgokat. Különben már sok szemetet megvettem volna feleslegesen, mivel nem lett volna lehetőségem megismerni a terméket rendesen. Van ebben logika, csak lopni többen szeretnek, mint adni. Mellékesen a közösség is jobb lehetne, ha értelmesen használnánk az adott lehetőségeinket és nem lennénk “gerinctelenek”. Még valami:
    A mai világ felfogása és értékrendje sajnos a pusztítást és a pusztulást segíti elő, ami felé az emberek érdektelenek, vagy épp érdekeltek. Mit vártok? Mindenkinek magán kéne változtatnia hogy a világ jobb legyen. Én ezt teszem, egy vagyok a sok milliárdból akinek lehetősége van változtatni és meg is teszem. :)
    Peace!