Az utóbbi időben elég nagy fejlődésen mentek át a hazai torrent oldalak. Nagyon sok új funkció született meg, részben már meglévő külföldi mintára, részben pedig saját, házi fejlesztésképpen. Az oldalaknak a szimpla ‘keresem és letöltöm’-ön kívül már jóval több mindent kell tudniuk felmutatni, ha meg akarják fogni az új felhasználókat, illetve a régieket megtartani.

Persze mindig vannak olyanok, akik azt mondják, egy torrentoldalra ez a két funkció kell. Keresés, és letöltés, a többi sallang. Részben igazuk van, részben nem. Az új oldalak már annyi kiegészítő funkciót kínálnak, ami sokkal kényelmesebbé teszi a böngészését. Sok oldal mára több különböző célú oldalt képes helyettesíteni. Ilyen lehet a film és sorozat DVD megjelenések rövid, de friss listája, a hazai mozivetítési program, vagy a friss játékokról szóló hír. Az ilyen funkciók, ha be vannak építve az oldalba, megspórolunk egy másik oldalra való látogatást, keresést, böngészést. A lényeg, hogy a felhasználó egy oldalon kapjon meg minden szükséges információt.

Ezt a sztenderdet erősíti az egyre inkább elterjedt, és kibővített infosáv rendszer. Korábban elég volt csupán a felhasználóknak a film pontos neve, mára azonban a részletes leírás, a borító is kevés ahhoz, hogy valaki elégedett legyen. A modern oldalak ugyanis a filmekről, sorozatokról  vagy játékokról (de gyakorlatilag bármiről) már lassan minden szükséges információt tartalmaznak. Kezdődött egy egyszerű IMDB linkkel, ami magában már elégnek és hasznosnak tűnt, hiszen nem kellett nekünk keresgetni a pontos filmet. Jött hozzá egy leírás, esetleg magyarul, hogy ugyan már ne kelljen a filmet megkeresni a magyar oldalakon, minél könnyebben megtudhassa a felhasználó, hogy mivel van dolga. Ez mára odáig burjánzott, hogy a linkek mellett részletes műfaji besorolás, szereplőgárda lista, IMDB link és értékelés, trailer, borító, felirat, leírás, kritika és még sok minden más csatolva van egy-egy torrenthez.

Ilyen módon az általunk látogatott oldal nem csupán egy egyszerű bittorrent tracker, ahol meta fájlok segítségével adatot tudunk cserélni, hanem egy komplett tudásbázis, információs központ. A filmnek tudjuk az angol, magyar címét, a szereplőket, esetenként még a rendező korábbi filmjeire is rá tudunk keresni. Ha minőségi szórakozást akarunk, beállíthatjuk, hogy csak 8 feletti IMDB értékeléssel rendelkező filmet szeretnénk letölteni. Ha tetszett egy film, akár hasonló filmek között is tallózhatunk.

A játékokról pontos erőforrásigény és screenshot van csatolva, látjuk hogy a megbízható oldalak hány százalékra értékelték a játékot, és így egyből képet is kaphatunk arról, hogy érdemes-e nekünk ezt letölteni. Fent van a PC és az XBOX verzió is, így akár aról is dönthetünk, hogy hol szeretnénk elütni azt a pár szabad órácskát zombi gyilkolással, vagy éppen a legdrágább Ferrarik rommá törésével. További kényelmi opció, ami már elég régen megvan a legtöbb oldalon, a kategóriák előszűrése, azaz nem muszáj nekünk az egész piacot bejárni, ha mi csak az almát és a paprikát szeretjük.

Szintén nagyon sokat fejlődött a felhasználók vizuális kényeztetésén túl a funkcionális kényelem. És most nem az előbbi dolgokra gondolok, hanem arra, hogy személyre szabható RSS-t gyárthatunk néhány oldalon (ilyen volt pl a Mininován és a Pirate Bay-en is), beállíthatunk megfigyelt filmeket, játékokat is, és az oldal jelzi, hogy mikor került fel. Ott van a könyvjelző funkció is, ami szintén nem mai darab, de itt is sok oldal továbbfejlesztette az eredeti elképzelést, miszerint ne a böngészőnkbe kelljen eltárolni a kedvenc torrenteket, hanem az oldal maga jegyezze meg őket. Szintén a funkcionális kényelmet segíti az előbb már említett kereső. A korábbi keresés nem volt egy nagy kaland, ha a bepötyögött szótöredékek klappoltak a torrent címével, már dobta a is találatot az oldal. Már több oldalon ennél sokkal kifinomultabb kereső dolgozik. Megadhatunk néhol reguláris kifejezéseket, kereshetünk itt-ott már a film szereplőire, az IMDB pontokra, műfajokra a kategórián belül, de akár még méretre is. Itt van a legújabb gyermek: a heti hírlevél. Több nagyobb oldalon lehetőség van arra, hogy hetente értesítést kapjunk a legnépszerűbb vagy legérdekesebb torrentekről. Ezek  – általában – szépen formázott, gusztusos levelek, az oldalnak megfelelő stílusban. Ne keverjük ezt a lehetőséget össze azzal, amikor regisztrációkor ott figyel a feltételek között a “Beleegyezek, hogy hírlevelet kaphatok az oldaltól”. Ez nagyon más dolog, ilyenkor már lehet gyanakodni, hogy egy spamgépezetbe kerül be a címünk.

Nagy divatja volt a pretime kijelzésnek is, bár a felhasználóknak csak töredéke értékeli, és érti, hogy mit is jelent. Leginkább rangot ad az oldalnak, hogy van rajta ilyen opció, illetve lehet versenyezni az oldalaknak, hogy melyik tudta előbb a felhasználói elé  tárni a friss release-t.

Az oldalak tehát egyre szebbé, egyre használhatóbbá válnak, és ahogy azt már írtam, több oldal használatát is kiváltják. Ahhoz azonban, hogy ez a sok információ bekerüljön az oldalba, mindenképpen szükség van emberekre, hiszen robotok és scriptek segítségével nem lehet mindent elintézni. És ez egyben a második olyan dolog, ami megfigyelhető az oldalak fejlődése során, a közösség fejlődése. Minden oldal célja a számok mellett egy ki – és összetartó közösség létrehozása. Egy-egy nagyobb oldalon több ezer, vagy akár több tíz ezer ember is megfordul naponta, és egymás mellett éli életét. A nagy oldalakon általában a fórumokon is nagy a nyüzsgés, és láthatóan van benne ráció, hogy közösséget építenek a fórumokon a felhasználóik segítségével. Egyfajta mikro közösségi oldalak alakulnak, amik össze tudják kötni a hasonló érdeklődésű embereket még akkor is, ha az ország, vagy a világ másik pontján vannak.

Jövő

Itt most gondolkozzunk el a trackerek jövőjén. Milyen új funkciókat hozhat a következő pár év? Talán átalakulnak az oldalak, és még jobban megpróbálnak a közösség felé fordulni. A kisebb oldalak, amik heti rendszerességgel születnek, és halnak meg, gyakran úgy próbálják megfogni a felhasználókat, hogy úgy reklámozzák magukat “itt családias közösség van”. Tehát számítanak arra, hogy ha a közösség szót említik, akkor mindjárt többen figyelnek fel rájuk.

Nem kéne hozzátenni sokat ahhoz, hogy egy általános torrent oldal közösségi oldalként is működhessen. Hiszen van profilunk, felvehetünk embereket a barátok listájába, vannak fórumok, ahol tudunk beszélgetni, tudunk személyes üzenetek küldeni. A legtöbb oldalon – néhol bizonyos rang felett – még kereshetünk is a felhasználók között. Ha végignézzük, ezek a funkciók mind-mind megtalálhatóak a legtöbb, kifejezetten közösségi oldalon. Az igény meglenne rá, még akkor is, ha sokan csak legyintenek, hogy egy torrent oldalon legyen letöltés, más semmi. Az extrém távoli, és naiv jövőben egyébként egy megfelelő minőségű torrent oldallal kapcsolatba léphet egy vagy több kiadó, és a torrentek mellett megjelennének az “Ezt megveszem eredetiben 10%-kal olcsóbban” feliratok. Nem hinném el, hogy nem működne. Ha egy rosszul seedelt ezer éves dvd torrent mellett ott lenne a vásárlási lehetőség 990 Ft-ért. Pazar lenne, azonnal lecsapnék rá.

A közösség felé nyitás egyik része talán az, hogy egyre több hazai torrent oldal futtat blogot. Persze leginkább másodlagos szerep jut neki, és a legjobb szolgálatot akkor teszi egy ilyen blog, ha az oldal nem elérhető. Egy ilyen felületen, amit már jól ismernek a felhasználók, kényelmesen és gyorsan lehet tájékoztatni a felhasználókat. Tényleg, 2009 nagy magyar bummja, a Twitter vajon mikor tör be a torrentoldalakra? Pár hazai fecskét már látni, de nem jellemző egyelőre. A tegnapi BladeSector-os esetnél is jól jött a Twitter, hamarabb jutottunk belső információhoz.

Több feladatot is ki tudna szolgálni egy Twitter profil. Egyrészt, remekül lehetne vele üzenni, ha a tracker megmakacsolja magát, meg lehetne előzni vele a pletykákat (“elvitték, úristen elvitték”), és akár a friss torrenteket is lehetne kiküldözgetni vele az éterbe. Külföldön több nagyobb tracker már felismerte ezt a fajta a lehetőséget is. Persze másrészről a blog, és a twittert egyfajta publicitást ad az oldalnak, amit sokan szeretnének elkerülni. (Bár nemrégiben bebizonyosodott, hogy a szuper titkos oldalaknak is lehet gondja, az UK-T-nek végül a tulajdonosok miatt kellett eltűnnie a térképről.)

Várnék egyfajta nyitást a mobil eszközök felé is. Már idén is elég elterjedtek voltak az okostelefonok, amelyekről 3G-vel remekül lehetett böngészni, de igazán kellemes funkció lenne, ha egy torrentoldalnak lenne mobilos verziója, nagy képek és JavaScript nélkül az optimalizálás jegyében. Úgy gondolom, sokan élnének ezzel a lehetőséggel. Magam is többször felnézek egy-egy oldalra mobil eszközzel, de van olyan ami egyszerűen a sok reklám, vagy a bonyolult felület nélkül nem elérhető mobiltelefonról, pda-ról vagy egyéb internetes eszközről.

Szóval, 2010. Lehet-e még áttörést elérni a torrent oldalakon. Hoz-e valaki valami kirobbanó újdonságot, olyan funkciót, amit még sehol máshol nem láthattunk. Nyitnak az oldalak a nagyobb közönség fele, illetve a publikus világba, vagy éppen ellenkezőleg, inkább bezárkóznak, és próbálnak csendben működni tovább? Szakadnak-e ketté még oldalak, lásd Gigatorrents és Torrenthun, esetleg régi motorosok szűnnek meg, lásd DarkSide? Vagy berobban-e a köztudatba valami új tracker, ami akár beelőzhet több, nagyobb oldalt is? A válaszra már talán nem is kell olyan sokat várni…