Érdekes fordulatot vett a saját magát a szabad internetért harcoló hősnek beállító Kim Dotcom ügye. Az Új-Zélandi legfelsőbb bíróság úgy rendelkezett, hogy az FBI-nak ellenőriznie kell a tavalyi évben Kim birtokán lefoglalt adathordozókat, és amelyek nem tartoznak szorosan az ügyhöz, azt vissza kell juttatniuk, a róluk készült másolatokat pedig meg kell semmisíteni.

A tavalyi, a házkutatáshoz használt paranccsal sincs minden rendben, és ezzel együtt a lemásolt háttértárakat is, amelyeket az FBI-nak elküldtek, illegálisnak minősítették.

Ezek után Dotcom ügyvédi csapata arra kérte a bíróságot, hogy rendeljék el azt is, hogy Kim személyes dolgait is szolgáltassák vissza. Helen Winkelmann bíró ezt jogosnak tekintette, és így is tett.

Kim-Dotcom

Az Új-Zélandi rendőrségnek most minden illegálisan lefoglalt bizonyítékról el kell dönteniük, hogy az releváns-e a jelenleg is tartó nyomozásban, és ha nem, akkor azt vissza kell juttatniuk. A bíró döntésében elutasította azt az érvelést, hogy a rendőrség csak egy kis “technikai hibát” vétett a lefoglalás során. Megjegyezte azt is, hogy a házkutatási parancs alapján nem lett volna szabad a rendőrségnek egy az egyben átadni a 150 terabyte-nyi adatot az FBI-nak.

Dotcom tehát egy újabb győzelmet könyvelhet el a Megaupload ügyében. A médiavállalatoknak pedig fájhat a feje, hiszen úgy tűnik, egyrészt hiába foglaltak le mindent, amit csak tudtak, Dotcom felállt a padlóról, és egyelőre gond nélkül futtatja új szolgáltatását, a MEGA-t, ráadásul a jelenleg folyó bírósági ügy sem tűnik lefutottnak.