Nem ámítás, nem tévedés, márciusban kerül ki az idei év első tracker felmérése. Ezek tehát a januári adatok. Mi, torrentezők örülhetünk, itthon ugyanis továbbra sem csökkent a fájlcsere ezen ágának népszerűsége, sőt ellenkezőleg, növekedik, ráadásul folyamatosan. A felmérést továbbra is NetCigány készíti, köszönet neki a kitartásért ezúton is.

A felmérés-sorozat 4. esztendeje pedig a rekordok havával indult, ebben a hónapban ugyanis tényleg minden létező csúcs tovább emelkedett, a listavezető mind az 5 egyéni kategóriában új etalont állított be, mint ahogy a TOP15 tracker együttes eredményei is minden korábbi számadatot felülmúltak. A torrentek és a felhasználók aktivitása egyaránt erősebb mint valaha, és most már belátható időn belül tényleg minden állampolgárra jut majd egy kapcsolati szál. (NetCigány)

Pár alapvető szabályt azért ismétlünk át, mert azt vettem észre, sok az új olvasó, akiknek nem tiszta minden:

  • a felmérés képlopás által történik, az első és az utolsó oldalon megejtett screenshot között csupán 3 perc, tehát elenyésző idő telt el
  • a felmérés mindig “csúcsidőben” történik, amikor a tagok semmilyen módon (suli, meló, ünnep stb) nincsenek akadályoztatva, elkerülendő a “kifogásokat”
  • VEGYES tartalmú, vagyis hagyományos magyar privát Torrent oldalak felmérése
  • 2010. júliusi újítás, hogy egy konkrét érték elérésével lehet csak a felmérés bekerülni, azzal a céllal, hogy csak a komoly trackerek legyenek jelen: egészen pontosan 10.000 PEER -ről lenne szó

Az eredeti listát megtaláljátok a szokásos helyen.

Tracker PEER TORRENT USER P/T P/U
*C*re 4.320.400 211.900 234.500 20.39 18.41
B**oa* 870.800 70.400 114.800 12.37 7.59
bit**m*n 576.600 43.800 82.500 13.16 6.99
B**hor*o 390.500 52.400 73.300 7.45 5.33
1*t 360.300 50.200 75.600 7.18 4.77
D**bl* 378.600 100.500 90.400 3.77 4.19
M*cr*B*t 340.800 99.100 105.000 3.44 3.25
Z**racker 220.100 48.200 112.400 4.57 1.96
B**T**rent 208.600 29.300 66.500 7.12 3.14
G**aTo**ents 183.500 24.000 32.400 7.65 5.66
***thL**d 172.700 24.300 81.600 7.11 2.12
I**an* 143.100 28.400 33.500 5.04 4.27
D**k-**gel 153.300 44.700 56.600 3.43 2.71
T**ac*d 144.700 20.200 53.700 7.16 2.69
T**rent**r 109.500 24.100 37.100 4.54 2.95
M**om**rád* 75.400 7.800 42.100 9.67 1.79
P**tor**ns 74.900 14.700 41.300 5.10 1.81
B**Zo*e 68.100 19.000 29.400 3.58 2.32
P*ra**D*y 51.700 26.300 39.900 1.97 1.30
Mov**S**e 31.100 12.400 16.000 2.51 1.94
D**ger**s 29.900 10.400 34.100 2.88 0.88
To**ent**n 25.000 7.300 12.200 3.42 2.05
H***vo 24.500 9.700 25.800 2.53 0.95
Bl**Dr**on 24.000 14.100 18.700 1.70 1.28
x**nd 18.500 6.300 26.700 2.94 0.69
Bit**re 17.000 10.300 30.500 1.65 0.56
F**dl*ne 16.500 7.700 17.700 2.14 0.93
*mT**rents 16.100 12.600 40.300 1.28 0.40
P*t**ll 15.700 6.800 26.800 2.31 0.59
C**yB*T 14.800 10.500 33.700 1.41 0.44
Dr**mSi*e 12.200 6.200 7.700 1.97 1.58
Bi*Mum** 10.400 4.400 9.200 2.36 1.13
X**er 10.200 3.900 40.000 2.62 0.26

A januári (2012) összesítés:

TOP15 összes USER: 1.250.100
TOP15 összes PEER: 8.573.500
TOP15 összes Torrent: 871.500
TOP15 összes P/U: 6.86
TOP15 összes P/T: 9.84

A tavaly decemberi összesítés:

TOP15 összes USER: 1.177.300
TOP15 összes PEER: 7.911.800
TOP15 összes Torrent: 867.100
TOP15 összes P/U: 6.72
TOP15 összes P/T: 9.12

A sorozat előző részei: