Magyarországon már több alkalommal bebizonyosodott az, hogy az internetes suhancok a rendőrség rémei. De arra, hogy keményebben büntetik a kalózszoftvereket, mint a gyerekpornót még nem volt példa. Egészen a mai napig.
A történet Nagykanizsán játszódik. Adott a majd’ 60 éves családapa, akinek a számítógépén több száz olyan fotót találtak, amelyeken olyan személyek szerepeltek, akik még nem töltötték be a 18. életévüket. A férfit a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) számítógépes bűnözéssel foglalkozó osztálya fülelte le. A számítógépen található fotók „a nemiséget súlyosan szeméremsértő nyíltsággal, célzatosan a nemi vágy felkeltésére irányuló módon” ábrázolták a fiatalokat. A gépen és az adathordozókon összesen 1146 kiskorúról találtak pornográf felvételeket. A bíróság a vádlottat a nyár végén egy év hat hónap, két év próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte.
A sztorinak itt vége is lehetne, és ha ez nem egy p2p és bittorrent téma köré épülne, csak azon háborodnék fel, hogy miért ilyen “enyhe” büntetést kapott. De a feldúltságnak van egyéb oka is.
Azon túl, hogy fiatalkorúakról tárolt pornográf képeket, kiderült, hogy hősünk számítógépen és írott CD / DVD -in kalóz szoftverek is voltak. A szoftvergyártók érdekképviselő karszalagos, bakancsos szervezete a BSA (Business Software Alliance) megállapította, hogy összesen 72 jogtulajdonos 222 programja volt kalózmásolatban meg a férfinak. Szoftverek, játékok, és profi tervező alkalmazások “birtoklása” miatt több mint 7 és fél millió (egész pontosan 7 506 100) forint kártérítésre ítélték, amelyet 2 hónapon belül be kellett fizetnie a vádlottnak. Ezenfelül az eljárás közel 700 ezer forintos költségét is az 56 éves pedofil kalózra terhelte a bíróság.
A kártérítés mértéke, és a határidő egyenes következményeképpen az ügyész indítvány alapján a vádlott családi házát zár alá vették. A férfi a házra jelzálogkölcsönt vett fel, hogy ki tudja fizetni a majd nyolcmilliós kártérítést.
Szóval mi a tanulság? Az, hogy a pedofília miatt kap az ember 2 év felfüggesztett börtönt, míg kalóz szoftverek használata miatt nyolcmilliós bírságot. Félre ne értsen senki, egyáltalán nem akarom védeni az embert, nekem csak az fáj, hogy ha ez két külön személy lett volna, mennyivel rosszabbul járt volna a másolt Photoshop-ot futtató ember.
(via index.hu)
október 27, 2010 at 20:06 du.
Közeledik az alja, de még mindig van lejjebb…
október 27, 2010 at 20:12 du.
nekem kender kepek vannak a gepemen
október 27, 2010 at 20:14 du.
“Szuper” lesz ha a világ ebbe az irányba halad tovább…
október 27, 2010 at 20:18 du.
De ha nem lett volna pedofil nem is kapott volna ennyit ez már innentől a nyuszika és a sapka esete, azért is megbüntették volna, ha véletlenül lelép a járdáról bilincsben a pirosnál.
október 27, 2010 at 20:24 du.
lassan kiderül,h a p2p-t Hitler találta fel és ha használod náci vagy…
október 27, 2010 at 20:25 du.
ezért használok linuxot.
október 27, 2010 at 20:27 du.
pedofilia, nemi erőszak, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés, sok milliós sikkasztás, stb. egyik sem olyan súlyos mint tört win7-eden a crackelt cod2-vel játszani vagy megnézni a legújabb premierfilm kilopott változatát!
szar az irány…
it crowd-ban ez még csak poén volt: http://www.youtube.com/watch?v=ALZZx1xmAzg
de a jövőre nézve még azt is elképzelem, hogy egy ákos albumért lőjjenek fejbe!
október 27, 2010 at 20:35 du.
“de a jövőre nézve még azt is elképzelem, hogy egy ákos albumért lőjjenek fejbe!”
Hát ha azért lőnek fejbe, akkor valószínűleg engem nem fognak, mivel én nem hallgatom a “zenéjét”, de ha azt mondod mondjuk, hogy egy “Sick Puppies” albumért lőnek le, akkor már meg van rá az esély, nem is kicsi. 🙂
október 27, 2010 at 20:37 du.
pedofil alatt ne 6 éves lányokra gondoljatok sztem
inkább a 17 éves “qrvákról” akik minden héten mással dugatják magukat, és mindenki látta már az ilyenek közösségi profilját, legalábbis szerintem, 1 embert elkaptak, ő meg szop ezerrel
október 27, 2010 at 20:58 du.
Hm…
Jó sokat kell kicsengetnie.
Most akkor legális letölteni vagy nem? Mert ezek szerint nem.
Mármint a film-játék-zene témára gondolok, nem a másikra…
október 27, 2010 at 21:13 du.
Programokat semmi esetre se legális letölteni, ez a kérdés csak az audiovizuális művek esetén “kérdés”. A múltkor az ügyvédi interjúban az volt, hogy filmet és zenét legálisan tölthetsz le.
október 27, 2010 at 21:20 du.
@Max
na tessék…nem sokkal ment mellé 😀
október 27, 2010 at 21:22 du.
Filmet/zenét letölthetsz. Játékot/programot nem.
október 27, 2010 at 21:48 du.
“Filmet/zenét letölthetsz. Játékot/programot nem.”
Jó, akkor adjanak játszható demót, senki ne kényszerítsen tizenezer forint kifizetésére úgy, hogy megnézek egy PS3-as youtube videót, és az alapján döntsem el, mit fogok kapni a jóval szerényebb kiépítésű gépemen, játékot, vagy képregényt.
október 27, 2010 at 21:51 du.
A pedofília a társadalmat károsítja meg, a kalózkodás pedig a vállalatoknak okoz anyagi kárt. Nem ugyanaz a kettő. De félreértés ne essék, szerintem is egetverően nagy faszság, hogy a bíróság szemében súlyosabb az illegális letöltés, mint a pedofília.
október 27, 2010 at 22:54 du.
Hátha még Ákos album is lett volna a gépen, menten visszaállítják a halálbüntetést! No de idáig azért nem süllyedt hősünk sem…
október 27, 2010 at 23:53 du.
Ideje lenne, hogy a csapból is az jöjjön, hogy titkosítsd, titkosítsd és titkosítsd a diszket, amin bármilyen értékes/veszélyes/személyes adatod van.
Minden platformra elérhető olyan megoldás, aminek a feltörése/visszafejtése meghaladja a kedves hatóság erejét.
A “pedofil képek vannak a gépén” lassan olyan univerzális lesz egyébként, mint a “terrorista”, “al-kaida sejt tagja” — bárkire ráhúzható, elég egy n**szar.com oldalt megtekinteni, amit aztán a böngésző cacheből nagyokos szakértő kivarázsol, megszámolja a 18 alatti képeket, aztán lehet leülni.
október 28, 2010 at 0:51 de.
Mélyen felháborít az eset. Ez is csak Magyarországon történhet meg. Komolyan mondom, szégyenlem, hogy magyar vagyok.
Néhány hónapja 2 részeg fiatalkorú (17 éves) brutális kegyetlenséggel kis híján agyonvert egy ártatlan srácot, mert rosszkor volt rossz helyen. Az áldozat élete nem sokan múlt, nem is olyan rég készítettek vele riportot, újra tanul enni, beszélni és járni.. Mit kapott a két srác? Na kitaláljátok? 2 év felfüggesztettet.
Más. Pár hete volt a Kékfény-ben (m1 bűnügyi magazin), egy srác ebay-en rendelt Kínából pár dolláros mini kamerás tollat poénból. A vámosok elkobozták, és feljelentést intéztek. A csávó hónapokig járt Pestre bíróságra, mert (már nem is tudom pontosan, valami) tiltott kémkedésre való tárgy birtoklása miatt indítottak ellene eljárást. A srác nyilatkozta, hogy nem volt 2000 Ft a cucc, nem is magának rendelte, egy mai mobil 6x jobb videót készít, meg ugyan már mit akar egy átlag ember kémkedni egy ilyen kacattal. Közel egy éve, egy valag pénze és az idegei rámentek, hogy tisztázza magát. (Végül felmentették. A lényeg, hogy megfingatták egy semmiért..)
Más. Nem is olyan rég, bevezették a zéró toleranciát, kis összegű lopásért is elzárás jár. 2 csaj poénból lopott valami pár száz forintos kacatot, le is csukták őket pár napra. (Az most mellékes, hogy akkor sem kell lopni, meg megérdemli, stb. A lényeg, a MÉRTÉKEN van.) Pár száz forintos lopásért..
Miért írom ezeket?
Összegezzük!
– Lopsz egy kiflit a boltból: 3 nap azonnali elzárás, majd pénzbüntetés.
– Elfelejted beadni az adóbevallásod / nem szándékosan rosszul töltöd ki: azonnal megvágnak 100 ezer forintra, + vagyoni vizsgálat + büntetés, szóval megfingatnak rendesen
– Cégvezetőként megkensz néhány ember 10-20 millióval, sikkasztasz 200 milliót: egy figyelmeztetéssel megúszod.
– Lopsz az államtól mondjuk 1 milliárdot: azonnal “celeb” leszel, kapsz egy 10 milliós bírságot.
– Részegen, bedrogozva súlyos balesetet okozol: még nagyobb “celeb” leszel, vezetheted a legújabb VV-ot.. mire a büntetésre kerülne a sor, már a bíró sem emlékszik az egészre, persze megúszod..
– Brutálisan agyonversz valakit: 1-2 év felfüggesztett, egy jó ügyvéddel még ennyi se
– Meggyilkolsz “néhány” embert: kapsz 20 évet, majd jó magaviselettel a felét el is engedik, addig továbbképzésen veszel részt (+8 új szakma), ingyen kaja, TV, net + “celeb” leszel
– Egy “véletlen” baleset folytán a te hibádból elönti az “iszap” több száz ember otthonát, gyerekek és felnőttek, állatok, otthonok vesznek oda, súlyos környezeti rombolást végzel: lemondasz, elköltözöl egy déli országba, és semmi sem kapsz. (NE legyen igazam!)
– SMS warez oldalt működtetsz, milliókat kaszálsz: semmi, még csak nem is keresnek.
– Torrent oldalt működtetsz, időt, rengeteg pénzt és tudást ölsz egy trackerbe, amiből egy fillér előnyöd nem származik: keresztbe-hosszába szívatnak, amíg tudnak; bezárnak, feljelentenek, felnégyelnek, és ha megtalálnak akkora pénzbírságot kapsz, hogy az unokáid gatyája is rámegy.
– Segítesz a rendőrségnek, és online bűntényt jelentesz be: kiszállnak a sünök a házadhoz, és még téged szívatnak meg: pénzbírság! Minek segítesz?
..folytathatnám, de minek.
A lényeg: amennyiben milliárdos üzleti érdekek húzódnak egy-egy bűncselekmény felfedésében, akkor jobb, ha az elkövető teleportál egy másik bolygóra. Ha téged loptak meg, akkor jobb ha nem is szólsz a rendőröknek: jobban jársz!
Még egy sarkított példa: kedvenc virágboltosom (van vagy 70 éves) mesélte sírva egyik nap, hogy a pár házzal arébb lakó “raj emberkék” 1 perc alatt ellopták a fél koszorú készletüket a bolt elől. Látta őket, sőt ismeri is, kihívta a rendőröket, ők meg közölték, hogy ODA ugyan nem mennek be (mert még őket tángálják el). A boltos néni annyi koszorú áráért dolgozik 2 hónapig, de ez senkit nem érdekel..
Ákos meg füttyent egyet a ProArt-nak, hogy “XY szervereket kapcsoljátok már le”, mert fenn a legújabb albumom, és már intézkednek is a rendőrökkel karöltve. Kérdem én, MIÉRT?! Mert ő Ákos? Mert neki 200x több a havi bevétele, mint a virágboltos éves keresete?
Szóval a mértékek… azok nem tudom hol járnak.
Na ennyit kicsiny hazánkról, ez kikívánkozott.. aki tud hagyja itt ezt az országot, amíg még tudja! Én már sajnos nem tehetem..
október 28, 2010 at 2:04 de.
Egy kicsit más szemszögből nézve:
Elég szomorú, hogy a pedofilokat csak ennyire büntetik, viszont pozitívum, hogy hogyha már többet nem enged a törvény (mit tudom én..), akkor legalább kerestek egyebet és ezek szerint találtak is és legalább amiatt is jól megvágták. Én ezt látom a történetben, persze lehet hogy túlságosan naiv és jóhiszemű vagyok.
október 28, 2010 at 3:46 de.
@N0v3mb3r
szerintem a cikk “folytatása” annak a storynak, ahol a pali feljelentést tett gyerekpornó miatt és őt vágták meg illegális szoftverhasználatért..
október 28, 2010 at 6:51 de.
Az az ominózus ház, ahol a gép volt, annak rendben vannak az építéshatósági ügyei? Nem volt véletlenül az előírtnál jobban beépítve a telek? Biztos ez? És az udvari fúrt kút vízjogi engedélye? Megvolt? Leellenőrizték? Neeeem? Mi ez a hanyag eljárás? A disznók az ólban a megfelelő darabszámban voltak?
Lehet mosolyogni, de ezek mind mind olyan területek, amiken könnyen el lehet csúszni. Nem ért itt véget az 50-es évek, csak a Szovjetunió szó helyére az Európai Unió szó került.
október 28, 2010 at 6:55 de.
@N0v3mb3r:
Sajnos nem hiszem, hogy akár a magyar “rendőrökre”, akár a BSA embereire jellemző lenne ez a fajta igazságszolgáltatás… Ha a rendőrség ilyen erkölcsösen folytatná le az eljárásait, nagyon sok eset teljesen másképp végződne Magyarországon. Az illegálisan birtokolt szoftverek “feltárása” inkább egy kis zsetongyűjtést célzhatott meg, plusz mostanában ez úgyis olyan “trendy”. Sőt, azt sem tartom kizártnak, hogy – mintegy ráadásként – a sajtónak is szól ez a cirkusz, azt az érzést keltve az emberekben, hogy a kalózkodás legalább olyan súlyos bűn, mint a pedofília, ha nem súlyosabb.
Egyébként a pedofil képeken szereplő lányok kapcsán hajlamos vagyok LSL véleményét osztani (9. hozzászólás).
október 28, 2010 at 7:16 de.
A baj ezzel az, hogy az ilyen beteg állatokat be kellene zárni és eldobni a kulcsot, hogy a büdös életbe ne tudjon másra izgulni, csak a tükörbe a saját segglyukára.
Aki kiskorúakat ilyen módon használ ki, az nagyjából tönkre is teszi az egész életüket, sztem majdnem gyilkossággal ér fel, ennek tükrében én kb hasonló mértékben jutalmaznám…. 15 év a minimum, letöltendő, és nem 3 év után kiengedni. ENNYI
október 28, 2010 at 9:11 de.
Helyesbítés: BSA a NAGY cégeket képviseli, kemény tagdíj ellenében, a szoftverszabadalmaikkal együtt – emiatt a kis fejlesztők és a szabad szoftver hívei számára is potenciális ellenség. Azért küzd, hogy bármilyen szoftveres megoldás szabadalmaztatható legyen (lásd: MS szabadalma a dupla kattintásra).
A csávó megszívta, ő lett az idei áldozat, az elrettentő példa a következő évadra, a jogvédők megtették a dolgukat, megint mehetnek nyaralni. Mondjuk nem bánom, hogy idén épp egy pedofilra esett a választás. A lényeg, hogy még mindig valószínűbb, hogy az ember rablógyilkosság áldozata lesz, mint hogy elkapják.
Tegyük amúgy hozzá, ez polgári per volt, ennyi kártérítést azért is simán kifizettethetnek az emberrel, ha pl. egy cégről rosszat ír a blogjában.
október 28, 2010 at 9:20 de.
Szomorú.
Mást nem tudok mondani csak amit egy tanárom az egyetemen.
Röviden: Felmerült egy etikai kérdés egyik előadáson és hosszasan beszéltünk róla utána, jó fej az öreg. Tiszteljük! Sokat tud és nem szadista, ő tényleg tanítani szeretne minket minden erejével.
A lényeg hasonló volt (lehet kicsit sarkítok) volt egy srác aki kimagaslóan jó hacker jellemzőkkel bír. Gyors felfogás, átlátja a dolgokat. A srác ma biztonságtechnikus amúgy. Ő kihívásból feltört pár gépet csak randomra…az egyiket szintén pedofil képeket(és videót!!!!) talált. Feljelentést tett, pár adattal, ezekről nincs tudomásunk (annyi biztos, hogy azonosították a gép tulaját). Szó szót követett, bírósági huzavona (senkinek nem kívánom) a végén a (hacker)srác kapott első fokon 1,5 évet bűncselekményért. Másodfokon felmentették. A pedóról nincs információm.
Ez a nagyon elgondolkodtató…
Lassan ha látok valamit az utcán nem az lesz, mint az őseimnél, hogy egyből cselekszenek helyesen, hanem átgondolom, hogy mi is történhet vagy egyből elfordulok, mert a végén rajtam csattan az a bizonyos ostor…
október 28, 2010 at 10:28 de.
Ennek egyébként a lényegét már sok helyen megemlítették fordítsd egymásnak egy ország lakosságát és mikor már akkora a káosz kézlegyintéssel elintézheted…. Kedves Magyarok fel kellene már ébredni itt 8 éve lassan arra megy ki a játék hogy ne vegyük észre azt hogy itt GYARMATOSÍTÁS FOLYIK…
október 28, 2010 at 11:57 de.
igen , valoban hiba hogy ez a ‘kiskorú” megfogalmazás kerül be mindenhova , mert nem tartom igazságosnak egy 8 és egy 17 éves szenvedő alany egy kalap alá vételét . És tegye fel a kezét aki kiszurja kapásbol egy 17 és egy 19 éves közt a külömbséget.
október 28, 2010 at 12:19 du.
Nem léphetsz szexuális kapcsolatba a partnereddel, amíg az be nem töltötte a 14 éves kort, viszont senki nem tárolhat fotót olyanról, aki nem érte el a 18 éves kort. Azért ez is érdekes logika. 🙂
október 28, 2010 at 12:44 du.
Mellesleg jó tudni, hogy a BSA attól is simán lecuppant pár millert, aki hamisnak bizonyuló bejelentést tesz, mert ugye a jogászaik meg a magánnyomozóik nem ingyen dolgoznak, de ehhez hozzávesznek minden egyéb költséget, amit csak fel tudnak mutatni. Jogilag ez persze nem büntetés, mert azt csak hatóság szabhat ki (a BSA pedig egy közönséges cég, csak ezt nem reklámozza!), hanem polgári peres úton követelt kártérítés.
október 28, 2010 at 13:30 du.
veszélyes dolog ez a “kis kurva”szekció amúgy…én egyszer tenyereltem bele majdnem a bilibe, de kiderült, hamarabb,h mennyi, ránézésre 20-21 volt az is… Tényleg azért én is szétbontanám a kategóriát….szerintem sem mind1,h az öreg, pl mywip-ről lementegetett fotókat nézegetett, amit pistiketorrentről szedett le “csajok képek megapack”-ban, ahol,mint fentebb írták, 14-18ig minden idióta kis ribanc kiteszi amije van (vagy nincs) vagy az öreg a 6 éves kopaszbarackra bukik, ami a neccesebb verzió…de hát law & order…
amúgy, meg ne kövezzetek, de van egy kérdésem, feltételes módot fogok használni.
Ha amikor 18 voltam , készült volna fénykép egy olyan 17 éves csajról, aki éppen ,háááát örömet okoz és ez telefonról lementve a gépemen lett volna, akkor az 1.5 év??? De most komolyan….Ki nem volt fiatal… ?? 😛
október 28, 2010 at 13:33 du.
Azért kapott nagyobb büntit a manusz, mert beleegyezési korhatár szempontjából normális törvényeink vannak, amikbe nem lobbiznak bele a szerzői “jogvédő” egyesületek.
Egyébként arra lennék kiváncsi, hogy a fotók milyen körülmények között kerültek a manusz gépére – ha pl. ő csinálta a fotókat, szerintem az sokkal súlyosabb mintha mondjuk a neten talált volna véletlenül egy átnevezett videóra edonkey rendszeren. Sok körülmény van amit itt bejátszhat a büntetés mértékébe, nem szabad generalizálni.
A cikkben az illusztráció meg asszem Inuboshi ha valakit érdekel.
október 28, 2010 at 13:34 du.
Lehet ez a “pedofil” dolog nem volt egyértelmű, azért nem kapott súlyosabb büntetést.
Néhány képet leszedett myvipről, nabumm. Felmegy piratebay-re, ott is találni érdekes dolgokat. Vagy a pedomacira. Vagy mondjuk egy ruszki képfeltöltős oldalra.
Piratebay-en voltak durva dolgok egy időben…
Attól még nem igazán bizonyított, hogy pedofil, hogy van pár lenge ruhás-bikinis tizenéves. Senkihez nem nyúlt, senkit nem bántott. Gondolom…
Olyan ez, mint a “attól hogy letöltöm még nem venném meg Ákos albumát csak kiváncsi vagyok”. Attól hogy megnézett pár képet még nem ba**ná meg a saját lányát-unokáját.
Bár azt sosem értettem az ilyen esetekben (nem mintha védeném), hogy
miért tárolják a gépen…
Viszont ez a pénzösszeg, hát ez rohadt soknak tünik nekem. Mi volt még azon a gépen? Ez nem a teljes történet, büdös ez nekem nagyon. Talán valami joféle uploader volt, és erre rágtak be. Talán. Vagy megegyezés született. Pedo eset lájtosra véve cserébe kiperkálja az összeget ilyen és ilyen jogcímen. Talán…
október 28, 2010 at 14:04 du.
nézzük úgy a dolgot, hogy a pedot megbüntették amennyire lehetett, és még rányomtak neki kedvességből kalóz szoftver címén egy adag pénzbütetést, bonus-ként
október 28, 2010 at 14:30 du.
@NetCigany Jah, már lassan megjelennek a hajléktalanok adataira nyitott mobil/ADSL/VPN szolgáltatáshoz való előfizetések is, mert lassan a zenék/filmek/programok letöltéséért fogják a halálbüntetést visszaállítani.
De ez a 18-as komment jó, LOOOL
október 28, 2010 at 17:31 du.
#6
Én is használtam linuxot egy ideig – amíg rá nem jöttem mekkora egy szar – de érdekes módon nem tiltotta le a letöltéseimet.
Tehát nem értem mivel másabb, ha linuxot használsz, max annyi, hogy akkor nem a tört win miatt büntetnek meg, hanem azért a több száz giga filmért/zenéért.
október 28, 2010 at 20:35 du.
Barátunk a 6-os commentben szerintem arra célzott hogy míg egy windows egy átjáróházra hasonlít és az jut be a rendszerbe és látja ami van benne aki nem akar , ellenben a linuxnál megoldható hogy az adatok tényleg biztonságban legyenek , és a jelszó ismerete nélkül arra senki sehogy nem tud belépni és egyébb trükkökkel sem nyerhető ki az adat a merevlemezröl.
október 28, 2010 at 22:39 du.
@38 en: lol 🙂
október 28, 2010 at 22:48 du.
Én valahogy nem tudom sajnálni a csávót. A rendőrségre jellemző, hogy ha elkapnak egy bűnözőt, akkor minél több dolgot megpróbálnak ráhúzni. Emellett szerintem nehezen összehasonlítható a pénzbírság a felfüggesztett börtönnel. Biztos, hogy az a súlyosabb? Lehet, hogy a büntetett előélete miatt nem fog később munkát kapni.
Az azért tényleg durva, hogy pedofil, és csak felfüggesztettet kap. Be kellene zárni egy egyszer nyitható ketrecbe.
Amúgy mekkora barom már. Pedofil és nem lemeztitkosít. A drogdílerek, sorozatgyilkosok, pedók jóval nagyobb veszélyben vannak, mint az átlagember, ehhez illően kellene védekezniük. Lehet, hogy paranoiás vagyok, de ha pedofil is lennék tor nélkül nem mennék netre, read only lemezről bootolnék és bedugott netkábellel nem nézném a cuccot. A 2-factor lemeztetkosítás a minimum. Aggódnék a gyerekek miatt, ha az ilyeneknek lenne agya.
október 29, 2010 at 0:04 de.
Szerintem sürgősen nézzen utána mindenki a pedofil szó jelentésének, mivel a 14 feletti személlyel folytatott nemi kapcsolt BÁRKI számára szabad, ha annak beleegyezésével történik. A meztelen képek tárolása és nézegetése már más tészta, de az sem pedofilra ha az illető már elmúlt 14 maximum kiskorút ábrázoló tiltott pornográf felvétellel való vissza
október 29, 2010 at 8:07 de.
Hol van az benne, hogy 14 évesnél idősebbek voltak? Csak azt látom, hogy <18. Néhányan feltételezik, hogy akkor az kb 17, de ezt sem itt, sem a linkelt cikkben nem találom.
október 29, 2010 at 11:03 de.
Nekem is meggyőződésem hogy csak 15-17 évesekről szóló anyag miatt nem pedofíliaként lenne feltüntetve.
október 29, 2010 at 13:09 du.
Ez a cikk meg.int nem mondja el a teljes igazságot. Így meg elég nehéz hinni neki…
október 29, 2010 at 23:41 du.
“Nekem is meggyőződésem hogy csak 15-17 évesekről szóló anyag miatt nem pedofíliaként lenne feltüntetve.”
Szerintem itt nincs semmiféle átmenet. Ami nem 18, az underage, pedofil aki nézi. A jog az fehér és fekete, nincs ilyen hogy “hát ezt inkább csak jailbait-nek mondanám, úgyhogy ne csukjuk le szegény palit”.
Ugyanúgy, ahogy az illegális fájlcserénél sincs semmi átmenet, mint ahogy láthattuk a korábbi eseteknél az USA-ban. A horribilis összegek, amiket kiszabtak egy DC-zett albumért, és nem számít ez meg az a tényező…
17 vagy 10, a bíróságot nem izgatja, a törvény világos.
október 30, 2010 at 15:36 du.
Szerintem az is nagyon nincs rendben, hogy valakit elítélnek azért, mert meztelen gyerekeket néz! Azzal ugyan mit árt a társadalomnak? Vagy a képen szereplő gyereknek? Az ártott (esetleg, de ez sem biztos), aki a felvételeket készítette, ha azt fogják meg, rendben van. De baszogatni valakit csupán azért mert vannak ilyen tartalmak a merevlemezén, az még nagyobb faszság, mint a kalózkodásárt megvágni valakit! Ugyanis az utóbbival lehetséges, hogy okozott bevételkiesést az illető, de az előbbivel még csak azt sem – legföljebb a felvételek készítőinek okozott bevételkiesést, ha mondjuk torrentről szedte a cuccokat, de azoknak hálistennek nincsenek jogvédőik.
A pedofil tartalmak elleni keresztes hadjárat ugyanolyan (vagy talán még rosszabb) boszorkányüldözés, mint a kalózok, vagy éppen a drogok elleni. (És jó pár szervezet megél ebből is – bizonyára nem is rosszul!)
Ui.: Ha ilyen szépen megszámolták, hány érintett személy szerepel a felvételeken, akkor biztos végignézték őket párszor. Vajon hányszor verte ki közben a szagértő? Jó lehet ilyesmivel foglalkozni, legalább olyan jó, mint kábszerellenes rendőrnek lenni: az egyik fűhöz jut legálisan, a másik meg gyerekpornóhoz.
október 30, 2010 at 16:51 du.
Attól még lehet hülyeség a törvény.
17 évesen taknyos kölyök vagy 18 évesen már egy érett felnőtt ember. Aha.
október 30, 2010 at 22:05 du.
Jól mondja a barátunk, csak 14-től lefelé játszik a pedofília, akárcsak a kiskorúak megrontása téma (persze ez így még mindig nem kézzelfogható, manapság a sok retardált között már ciki 13 évesen szűznek lenni, de ha a hősünk ránéz valamelyikre, akkor fú micsoda egy állat).
október 31, 2010 at 19:43 du.
Több helyről is hallottam mostanában, hogy full magánszemélyeket keresett meg, indított ellenük eljárást a rendőrség szerzői és szomszédos jogok megsértésének gyanújával. Nem pedofilokat.
Vagy csak véletlen, hogy tudok róla, vagy nagyon beindultak.
Szerintem a pedofilnál is az lehetett, hogy ha már úgy is képbe került, megnézték a gépét ebből a szemszögből is…
november 1, 2010 at 16:29 du.
Aki p2p-t használ az egy mocskos antiszemita holokauszt tagadó.
Ez a következő lépés.
november 1, 2010 at 18:39 du.
@Jóska
A kommented második felére reagálva egy beteg pedofil vagy.
Hányszor verték ki kislányokra a rendőrök? Te normális vagy???
Első részére: Azért csukják le, mert pedofil, és a képek nézegetése csak az első lépés afelé, hogy a játszótéren majd maga szervezze be a dolgot, ugyanis ez egy betegség. Ez az egyik. A másik pedig, hogy valószínűleg ha tárolja, meg is osztja másokkal. Mindig ez a lényeg, ezt hallod a hírekben is.
Ugyanúgy, ahogy kábítószer-tartásért is lecsuknak. Mondhatod, hogy senkinek se ártasz, hiszen csak magadat pusztítod vele. Sőt, még akkor is büntetnek, ha csak nálad van.
De komolyan… Ha igaz, amit fentebb mondtak (14 év a korhatár erre) akkor beteg vagy ha te ilyesmire tudsz izgulni. 16+ -t megértem, de kislányokra, háááát kezeltesd magad.
november 1, 2010 at 20:21 du.
51:
A pedofília NEM betegség. Mivel az ember mindig a fiatalabb erőteljesebb egyedeket keresi a fajfenntartás miatt. EZ A TERMÉSZET. Nézz vissza a múltba, 15 évesen nem volt ritka hogy már 1-2 gyereke volt egy lánynak és nem volt az gond hogy a férje 40-50 éves. Ez csak a TÁRSADALMI BERENDEZKEDÉS miatt van betregségnek titulálva és semmi másért.
Háát nem érdekes hogy minden kúltúrában más mondható betegségnek ? Nem?…DE.