Legalábbis egy belga internetszolgáltató szerint. A Scarlet nevű belga ISP-t egy bíróság szólította fel, hogy állítsa meg a hálózatán folyó illegális fájlcserét. Az ISP válasza egyszerű volt, “keresztülvihetetlen” az ötlet. Mondták ezt miután megpróbálta lassítani, illetve kiszűrni a p2p forgalmat a hálózatukon. 

Az egész még 2007 közepén kezdődött, amikor egy jogvédő csoport – SABAM – sikeresen keresztülvitt egy ítéletet a belga bíróságon, ami megparancsolta az internet-szolgáltatóknak, hogy blokkolják és/vagy szűrjék a szerzői jogvédelem alatt álló anyagokat a p2p hálózatokon. A legtöbb ember aki jártas a technikai dolgokban azonnal láthatta, hogy ez kivitelezhetetlen feladat, a bíró mégis elrendelte a Sarlet-nek, hogy vigye véghez a dolgot, és erre fél év haladékot adott neki.

A Scarlet ekkor azt mondta, hogy betartaná a törvényt, ha azzal éppenséggel nem sértené azt. Az ISP állítása szerint a belga törvények szigorúan megtiltják, hogy a szolgáltatók az ügyfeleik után “kémkedjenek”. Állításuk szerint ezzel egyszerűen Big Brother-t játszanának az Interneten, ami igen aggályos lehet. 

This measure is nothing else than playing Big Brother on the Internet. 

Most, egy évvel a döntés óta a Scarlet még mindig nem képes megfelelni a bírósági ítéletnek, így naponta 2500 eurós büntetést kap. Pedig az ISP több megoldást is kipróbált, de egyik sem vált be.

Első próbálkozása a p2p forgalom lassítására a Scareletnek néhány Cisco eszköz bevetése volt. Ez csak az ügyfelek panaszkodásához vezetett, de nem oldotta meg az illegális anyagok elérhetőségét. Az ISP végül elállt ettől a megoldástól, mert nem csak a p2p forgalmat lassította, hanem a legálisat is. A SABAM -nak természetesen ez nem tetszett, és azzal vagdalóztak, hogy a Scarlet nem akarta betartani a törvényt. 

A második megoldás az illegális fájlok kiszűrésére a SABAM saját megoldása lehetett volna.  Egy ismeretlen p2p “expert” (szakértők, akárcsak itthon) tanácsára a bíróság kötelezte a Scarletet, hogy az Audible Magic féle tartalom-szűrő megoldást használja. A Scarlet kipróbálta a rendszert, de az nem működött, amikor scannelni kellett volna a hálózatot fájlok után.

A Scarlet egyébként 20 megabites adsl-et kínál már 25 euróért (kb 6 ezer forint) havonta, ám ehhez hozzá tartozik az is, hogy 60GB adatforgalmunk lehet csupán egy hónapban. 

 

Itthon

Hazánkban sem világos a helyzet. Konkrét jogi felszólításról még nem hallottam, de arról már több helyen is lehetet olvasni, hogy a szolgáltatók azért korlátoznak, mert “kell”. Akinek tudomása van valamiféle megállapodásról, vagy törvényről, jelezze. 

Az UPC hálózatán biztos, hogy van valamiféle prioritási rendszer, ami a p2p csomagokat hátrébb sorolja. A Vodefone “szélessávján” egyenesen tiltott a p2p forgalom (aztán volt szó a trükközéséről is). Egyes felhasználók a Datanet hálózaton is forgalom lassítást érzékeltek, ennek utána jártunk és kiderült, hogy gateway függő a dolog.

 

(via torrentfreak)