Hová tűnt a feliratok.hu?
2011. február 01. 13:02 | Szerző: krix | Kategória: Média | 137 hozzászólásJanuár 30. óta nem elérhető a feliratok.hu. Ennek okairól egy közleményben tájékoztatták a felhasználókat, feltöltőket, melyet megpróbálunk viszonylag röviden összefoglalni.
Hozzánk is eljutott az email, amelyben értesített az admin csapat, hogy ne is keressük szokott helyén az oldalt, mivel a tulajdonossal való nézeteltérések következményeképpen elköltöztek. A konfliktusok már egy ideje tartottak, elmondásuk szerint a tulajdonos képtelen volt az együttműködésre, így az adminok kezükbe vették az irányítást. A tulajdonos válasza erre az oldal elérhetőségének megszüntetése volt.
Az oldal működésével korábban nem is foglalkozott a tulaj, akinek még a kilétét sem tudták az adminok, így a feladatok teljesen rájuk hárultak, ugyanakkor fejlesztésre, az oldal fejlődésére így aligha volt lehetőség. Decemberben pedig a tulajdonos szó nélkül letiltotta az addigi mirrorokat és elindította a sajátjait, valamint beüzemelte a capcha-t. Sokszori üzengetés sem talált el hozzá, így a srácok a továbblépés mellett döntöttek.
Új mirrorokat hoztak létre, és immár nem áll semmi az útjukba. Továbbra is szorgalmasan dolgoznak az oldalon és annak fejlesztésén. Az egyetlen negatív dolog, hogy a feliratok.hu és vele együtt a fórum a tulajnál maradt, így arra már hiába kattintunk. Egy érdekesség azonban feltűnhet mindenkinek: ma már (nem tudom, tegnap is így volt-e) a feliratok.hu az sg.hu-ra irányít. Nem akarok feleslegesen összeesküvés elméleteket gyártani, és nem is kell másnak se (elég egyértelműnek tűnik a helyzet), de már kapizsgálom mire volt az eddigi háttérbe húzódás…
Az adminok továbbra is várják a felhasználókat és a feltöltők munkáit, de ezentúl a feliratokhu@gmail.com emailcímen érhetőek el.

Érdekes, hogy ezzel egyidőben a Hosszúpuska sub (hosszupuskasub.com) is offline lett. Ma annyit tettek ki az oldalra, hogy “Karbantartás – Nézz vissza késõbb!”. Nem tudom van-e összefüggés.
De jó, hogy megtanultam angolul, német filmet meg nem nézek.:-)
A Hosszupuska már előttünk leállt, nekik teljesen más gondjaik vannak, semmi köze nincs a kettőnek egymáshoz.
[...] This post was mentioned on Twitter by asvainfo, BlaiSeCT, szucsitg, Falatka, perelli and others. perelli said: RT @asvainfo: Hová tűnt a feliratok.hu? – http://asva.info/hova-tunt-a-feliratok-hu-2011-02.html [...]
és most hol érhető el az oldal?
Nem tudom, szabad-e itt linkeket közölni, ha igen, akkor:
feliratok.na.tl
feliratok.hs.vc
feliratok.ro.lt
Ha a tulajdonos a domain tulajdonosa (nem lett eladva), akkor az sghu nevű hulladék főszerkesztője. Az egész sg pont a magasról leszarásról szól, vhogy nem lepődtem meg ezen a lépésen…
Nekem azért nem tűnt fel, mert már jó ideje nem jártam a sima hu -n, elvégre ott csak továbbléptető linkek voltak, közvetlenül a na.tl -re szoktam.
na.tl már nem ment egy ideje, a fenti okok miatt, tegnapelőtt üzemeltük be újra
az sg tulajdonosa pontosan így leszarja évek óta az oldalt, ahogy a feliratok.hu-t is csak a reklám miatt tartja fent kb meg a vip pénz miatt, szóval akkor az övé volt a feliratok.hu is…
ő lenne az:
http://www.sg.hu/forumuserinfo.php?uuserid=978808253
1 évben feljön kb 3-4 alkalommal az oldalra
Máris hiányzik a fórum ! Türelmetlenül várjuk az újraindulást !
Nekünk nem vigasz, hogy tudunk angolul. Nekünk HELYÜNK volt ott.
Gyerünk, srácok !
Nyerges Tibor Mortimer néven futott anno. Hogy a fórumon ezt használta-e, vagy mást, nem tudom, de moderálni még szokott, legalábbis megnéztem, figyelmeztetést ilyen nicknévvel osztogatnak az sg-n.
Egyébként meg teljesen mindegy, végre leváltak róla, már nagyon rég meg kellett volna lépni, sok erőt és segítséget a feliratok.hu igazi “csinálóinak” a folytatáshoz.
szegeny mortit nevesitettetek ez nem szep
Kéd dolgot javaslok a feliratos oldalaknak:
1. RSS a sorozatoknak külön külön. hosszupuskán egyszer javasoltam, erre az volt a válasz, hogy túl nehéz megoldani. WTF?
2. gyors fordítások, akár fizetnék is egy egy sorozatért (persze reális árat) a forditónak, ösztönzésképpen.
Az RSS nem is nehéz
lol, ha olyan rég óta nem tudtak megeggyezni miért nem csináltak külön az adminok maguknak egy oldalt?
http://www.sg.hu/cikkek/19637/osszefoglalo_a_2001_ev_torteneseirol/9
“Nyerges Tibor (Mortimer) a SuperGamez főszerkesztő helyettese”
Engem nem zavart a capcha.
Gondoltam hogy az ilyen perl scriptek ellen volt, amivel lehetett tolteni a feliratot a reklamok nezegetese nelkul
De akkor talan az miatt volt, de nem azok csinaltak akik csinalhattak volna.
Egy diák: azóta már főszerkesztő http://www.sg.hu/impresszum.php
BaratokKozt: én viszont utáltam, de amúgy is a puskáról szedtem mindent, már csak a kis képek miatt is (könyebb megtalálni valamit)
nyerges max a hírek főszerkesztője, nem az sg tulajdonosa
Remélem, a hogyan használjuk az xy programokat /nem emlékszek mi volt a neve / fórumot megmentettétek, ha a többit nem is.
Kővári Ádám (St) a SuperGamez főszerkesztője
Közöljetek, mert elegem van már a mocskos cenzúrából, meg a szerzői jogokból…. ahelyett, hogy termelő munkát végeznének egy gyárba
SG.hu kiadói Kft.
1(09) A társaság tagjainak adatai
***mod***
és a domaint ***mod*** regisztrálta…
Ennyi
sg.hu überszánalmas egy bagázs, kihasználnak pár lelkes kis fütyit akik írják a cikkeket az oldalra…
St vagy Stalin a csávó neve vagy mi, elmond mindent róla
jól megszivatták most
Hát amúgy engem is az érdekelne jobban hogy a hosszupuskával mi lett. Én valahogy jobban szeretem azt az oldalt.
hamarosan visszatérnek ez szerepel az oldalukon
Sajnos akkor nem emlékeztek ezek szerint mikor még a feliratok.hu nem is létezett, de feliratos oldal már volt. A régi internetes koponyáknak már mondom, hogy az oldal régi címe: feliratok.supergames.hu
supergamesból lett sg.hu. Tehát az sg.hu az oldal vagyis a domain.
Hali!
Mocskos húzás volt az biztos a 4 admin részéről. Lenyúlni az adatbázist, kikapcsolni a régi mirrorokat, fórumot. Nagy mellénnyel nyitni egy másik szájtot azzal, hogy szerintük ez az az oldal, csak ők így gondolták. Ezen az alapon bármely oldal adminjai megtehetnék ezt, kissé rosszul nézne ki a dolog szerintem. Jól fenékbe kell őket billenteni. A megoldás nem ez, ha nem tetszik az, amit a tulaj akar. Kezdtek volna el egy új oldalt önállóan csinálni. A Super Subtitles-re meg lett volna új admin kb. 1-2 perc alatt, ugye? De a nevet is lenyúlták gond nélkül.
És mindezt úgy írom, hogy nem szerettem a feliratok.hu fórumát se. Aljas, kisszerű emberek anyagi haszonlesése állhat a háttérben.
Ja, az asva.info meg jól bereklámozta ezzel a főkolomposokat.
Hír ennyi kellet volna legyen: ideiglenesen kikapcsolták az f.hu oldalát. Az újraindulásig türelem.
A “közleménynek” semmi köze az eredeti f.hu-hoz. A szóban forgó kiáltványt 4 volt admin hozta létre függetlenül a Super Subtitlétől. Hírértéke: 0.
Nah előkerültek az ügyeletes zs*dók is látom. Ha az szerinted korrekt, hogy kiadva az aljamunkát másnak, majd te hátradőlve jópár éve várod a zsebedbe a pengőket helyes akkor várd meg amíg a régi tulajdonos kitalál valamit. Valaki elindított valamit x éve, amit nagy ívben lesz*rt, önkénetesek, saját szabadidejükből kezelték a tartalmat az oldalon majd mikor a tulajdonos úgy döntött, hogy még reklám kell, legyen captcha is akkor döntöttek úgy, hogy lelépnek. Miután a tartalmakat ők kezelték simán lementették a db-t, hiszen ők dolgoztak vele. A fordítók, feltöltők mind átmentek az új címre, de te várjad nyugodtan a fordításokat a régi oldalon. Sőt én kitennék egy paypalt is amivel lehetne utalni a fordítóknak, ha már a többség megköszönni sem képes a belefeccelt idejüket akkor legalább pár forinttal támogassa őket.
lehet tölteni feliratot a feliratok.hu-rol kiindulva – nem
lehet tölteni feliratokat a szoban forgo mirrorokrol – igen
na most akkor ki a rossz arc?
a következő “asva meg jol reklamozza a gonosz uj oldalt” komment meg a /dev/null-ba megy.
#14 PimpiMimpi:
Ezt a fordítóknak fizetést még most el lehet felejteni, még csak az kellene, hogy az APEH vagy miarák az új neve is rászálljon a fordítókra. Anno én is csináltam feliratfordításokat, hálátlan meló, de úgy éreztem legalább rágyúrok az angolomra, és mások is hasznát veszik. Egészen addig, míg nem landolt a jogvédőktől pár levél az e-mail fiókomban. Jótanács a jövőbeli fordítóknak: ne írjatok be a nevetekhez köthető e-mail címet/nicket a feliratba, csináljátok névtelenül
l0stl0lb0yz :
Szerinted valaki kényszerítette őket az adminkodásra? Sokszor csontig nyalnak, hogy ezt a ” rangot” megkapják.
Ha nem tetszik nekik, odébb lehet állni gond nélkül, évi 11 dollárért domaint lehet venni, adni lehet neki egy új nevet, lehet saját feliratokkal töltögetni. Nem más nevét, adatbázisát használni. Ez a reklám kérdés per pill nem érthető. Minden tulaj elsődleges célja a reklámbevétel. Ezt az admin urak is tudták, mikor vállalták a társadalmi munkát. Tizenéves adatbázisban vajon hány százalék az, amit ők adminkodtak? De tök mindegy is, nincs joguk elvinni. Otthagyni az oldalt van joguk. Nincs biztosíték arra, hogy az új oldalon nem jelenik meg reklám.
A fordítók meg valamilyen megszállott hitben az f.hu-t tartják nívósnak. Ők oda küldik munkáikat.
Lavór, te egy akkora n00b vagy, hogy asszem ignorállak. Anyagi haszonszerzés? Hát persze… elárulok egy titkot: EGY FORINTOT se költöttünk az oldalra és egy FORINTOT SE kaptunk. Ha hiszed, ha nem.
Igen is joguk van elvinni, hiszen ŐK csinálták. MI csináltuk. Sok sok éven keresztül akár a fórumon, akár a főoldalon. És ehhez semmi köze sincs a főadminnak, sose láttuk, nem is csinált semmit. Az oldalt és a fórumot NEM az adminok, a kacsapuccsolók tüntették el, hanem a kedves főisten. Innen is gratulálok neki a gyerekes viselkedéséhez. De végre nem kell közvetítőkön keresztül megkeresni a főadmint, hogy ugyan bannoljon már egy gyökeret.
Az oldal tovább él és ahogy látom a fórumon is ott van mindenki aki számít. Megyünk előre. Jó lesz ez.
@lavór
Érződik, hogy valami korábbi sérelem beszél belőled, de erre utaltál is a f.hu fórumára tett megjegyzéssel.
A hiba ott van az érvelésedben, hogy az adatbázis soha nem volt a feliratok.hu tulajdonosáé. A szerver helyet adott egy önkéntes közösség által gyűjtött adatbázisnak. Ez olyan, mintha egy épület tulajdonosa megengedné, hogy egy szervezet saját eszközökkel, saját munkával ingyenkonyhát üzemeltessen ott.
A feliratok.hu-n egyébként jó ideje már csak a mirrorok linkje volt kint, nem tárolta az adatbázist.
A feliratok.hu vagy a SuperSubtitles fórum nem a tulajt jelentette, hanem az önkéntes közösséget, a fordítókat, adminokat, tőlük lett az, ami. A tulaj pedig csak a hasznát szerette volna szedni az ingyenes munkájuknak.
Azt írod, 1-2 perc alatt lett volna új admin. Akkor most miért nincs? Még a fórum is eltűnt, amit a tulaj kezel, tehát ő zárta be a feliratok-hu-val együtt. Ha folytatni akarná, kitehetett volna egy értesítést, tájékoztathatná a usereket, leírhatná, szerinte mi történt, mi vezetett a szakításhoz, de semmi.
Szerintem ez a csend elég beszédes.
Hooligan
Azt csinál a tulaj, amit akar. Övé. A mostani adminok előtt azért voltak még néhányan.
Az oldal akkor is működött. Sőt szerintem hamarosan lesznek új adminok és elindul újra. Az érdekesség itt az adatbázis és a névhasználat kérdése. Persze, vigye mindenki azt a részét, amit ő készített. De mindent az elmúlt tízen évből? Ugyan! A hosszupuskások se nyúlták le anno az adatbázist. Készítettek egy új oldalt, küszködtek, dolgoztak. Nem nagy mellényeskedtek mások munkáival. Emellet, ha nem a főoldalon voltál, elég kevés reklámot láthattál. Az Open is például úgy működik, hogy bejelentkezés nélkül tele van reklámmal, bejelentkezel, és lám, eltűnnek. Utolsóként, ha eddig sem tetszett nekik, nyugodtan otthagyhatták volna az oldalt. Sok-sok jelentkező volt ott a feladatok elvégzésére. Bár elég bénák az elmúlt 15 évben.
manor:
Nem nagyon vagyok az ügyben sértett. Hogy miért kapcsolta le a tulaj az oldalt, ő tudja, valószínűleg admin hiány miatt. Ezt a tulajdoni kérdést azért néhány véres vitában már akár az f.hu, open, hosszupuska fórumain olvashattuk. Nem egy adatbázis, hanem egy felirat esetén. Önkéntes közösség rendben van. Szép fogalom. Megkérdezte ez a 4 admin, az önkéntes közösségtől, hogy mit szólnának ahhoz, ha simán elköltöznének, lenyúlnák az adatbázist, a nevet és működne tovább egy ál f.hu oldal? Szerintem nem kérdezték meg.
lavór:
A tulaj azt is csinálta, övé volt a fórum, törölte. Övé volt a domain, átirányította. Ügy letudva.
A mostani adminok között ott vannak azok is, akik a kezdet kezdetétől az oldalon voltak, köztük a jómagam 8 évével. A hosszúpuska megint egy olyan sztori, amit csak részben ismertek, úgyhogy ehhez nem szólnék hozzá.
Sok sok jelentkező? Loller. Én mondom neked, hogy nagyon kevés pár éves arc van, a többség a régi garnitúra. Rengeteget tett mindenki az oldalért, ki így, ki úgy. Büszkék is vagyunk rá ahogy kell.
Hooligan
Mindegy is. Nem sok a jelentősége. Vannak ma már alternatívák: Open, Hosszupuska és sajnos egyre kevesebb jelentőséggel bír, bírt a SS. Ennek több oka van. A belterjesedés, az eléggé idióta szabályozás.
De a feliraok megtalálták az utat másfelé. Ne kell erőlködni, ha nem muszáj. az élet megy tovább. Meghallgattuk, azaz elolvastuk az egyik fél véleményét, a másik fél nem akar vagy nem tud nyilatkozni az ügyben. ennyi.
@lavór
Alapvetően nem vagyok híve az adatbázis és egyéb finomságok “lopkodásának”, de valahogy itt mintha nem is ez, de legalábbis fordítva történt volna. Ha jól látom, itt a kapzsiság volt előbb, és az elől “menekítették ki” a felhasználókat, nem pedig kapzsiságból, haszonszerzés céljából szereztek sunyi módon adatbázist. Ahogy mondod, a tulajé a cucc, és azt csinál, amit akar, ami rendben, így is van. De mintha itt az lett volna előbb, hogy a tulaj lekapcsolt mindent, és az adminok ezért léptek le. Honnan következtetsz te ebből arra, hogy a tulaj új adminokat, új oldalt, stb-t akar, ahonnan feliratokhoz jutunk hozzá? Tegye, fejezze be, ha ő nem akarja csinálni, de ez esetben igazat adok a srácoknak, hogy vittek mindent, hiszen ezzel azoknak is jót tettek, akik használták az oldalt. Ha neked egy lehetőség nyújtása rossz dolog, legyen, de én a tulajból akkor sem nézek ki sokat, szóval még ebből a szemszögből is az adminok tette a kisebbik rossz.
krix
Online, amit én láttam a kérdésből. Az f.hu oldalán kiírták, hogy egy másik címen fognak frissülni a feliratok. Eltelt egy kis idő és az eredeti f.hu oldal eltűnt. Az új működésbe lépett még az eredeti oldal leállása előtt. Tehát nem előbb kapcsolta le a tulaj az oldalt. Látott, olvasott itt valaki olyan nyilatkozatot a tulajtól, ami azt mondja, hogy nem akarja folytatni az oldal működését, az adatbázist törli stb…? Nekem semmi bajom az adminokkal a móddal van egyedül. Több feliratos oldal működik, mint látható. Ma már egy kissé ódivatú ez a melldöngetős f.hu hozzáállás. Ezért is hagyták ott sokan.
@lavór
Annyiban egyet értek veled, hogy külső szemlélőként nézve elég kapkodva lett levezényelve ez az átállás. Lehetett volna előtte valamiféle egyeztetés a közösséggel, hogy ezt akarjuk, kinek mi a véleménye.
Egyelőre úgy tűnik, hogy visszaállt a régi rend, a régi szellemsiég: nincs reklám, nincs letöltési akadály.
A szabályozás pedig annyira mégsem lehet idióta, hiszen a forradalmárnak induló hpuska is átvette, sorozatoknál már ott is megvannak az állandó fordítók, akikre olykor hosszú heteket is várni kell. A barkácsfeliratok többsége nem a minőségéről híres, tehát a “mindenki azt tölt fel, amit akar, csak gyorsan legyen kész” elv hosszútávon nem biztos, hogy jó ötlet.
manor
Oké, alakul ez.
De mi a garancia, hogy nem lesz soha reklám? Semmi.
HP-én se voltam évek óta, lövésem sincs épp kik csinálják, de azért ezek a “bevédett” film, sorozatfeliratok is néha nagy mosolyt csalnak a számra, akkora ökörségek vannak írva, hogy majd leesek a székről. De mindegy az a lényeg, hogy fehér sorok ugrálnak fel-le a sorik, filmek alatt. Na meg aztán elrontott adatlapok, könyörgés, hogy kikerüljön az oldalra… Vicces.
Mi vagyunk a garancia, ettől több nem kell. Az meg hogy nem értesz egyet a szabályrendszerrel, az legyen a te bajod, képzeld, tökéletesen működött nálunk. Folyamatos kommunikáció van az állandó fordítókkal és bizony megy is a kontroll rendesen. A szakik segítenek a kezdőknek és mindenki mindenkinek. Persze ezt egy külsős nem láthatja/értheti, de attól még jó.
Hooligan:
Külsős, ja. Meg ellenőrzött feliratok, ja. Sületlenség, még egy helyesírás-ellenőrzést se csináltak az adminok, az állítólag ellenőrzött feliratokra. N meg amikor 72 karakter van egy sorban, az külön öröm.
És ez már winnie korában is így volt.:D Szerintem garancia semmire se vagytok. Néhány hónap és reklám lesz azon az oldalon is, belső viszályok fognak dúlni a legkisebb pénzért is.
Azért itt is azt a stílust előadni…
No, letiltottak?
Nem vagytok semmire garancia. Ideig-óráig lehet, hogy nem lesz reklám, de az egyéni érdekek belső feszültséget fognak szülni. Eddig is így volt, azután is így lesz. Ebből már néhány feliratos oldal született.
De a stílusod őket képviseli valóban. Habár, mint írtam, egyre kisebb jelentősége van az oldalnak.
Akárhogy is nézzük a feliratok.hu adminok, akik “átvették” jófejségből a cuccot, loptak. Teljesen egyetértek azokkal akik szerint így van. Ez biza lopás srácok. Ha nem lenne illegális(?) a cucc, akkor valszeg fel is jelentenének titeket. Mert holnap majd bemegy Jóska bá’ a parlamentbe és átveszi az irányítást mert ő jobban ért hozzá? Ne gyertek azzal, hogy ez nem ugyanaz, mert ez teljesen ugyanaz.
Egyetértek azzal a hozzászólással is, hogy lehet új oldalt csinálni, lehet arra termelni a cuccot. Ha tényleg annyira jó adminok vagytok, át fognak menni a feltöltők. De az, hogy mástól lopott kóddal indulni, és hosszan bizonygatni, hogy jogos a lépésetek (lásd: Közlemény), hát na….
Milyen lopásról van itt szó?
Minden amit elvittek azt ők csinálták, a tulajé csak a domain volt ami meg is maradt nekik, ergó ami a neveden van azt nem tudják ellopni. Mármint a weben.
Ha a mirrorokat lekapcsolták az azt jelenti , hogy ők is csinálták, azaz az ők tulajdona volt. Messze sem lopás, ébresztő.
Hakunamatata:
Valóban ébresztő! Senki nem kérdezte abból a 4 admiból , hogy átvihetik-e az általam beküldött feliratokat például. Habár akkor még a piros lábast húzták maguk után és mondták neki, hogy “tütű”.
Úgyhogy ne nagymellényeskedjenek csak más adatbázisával, munkájával. Tőled megkérdezték személyesen? Az lenne a vicc, ha elindulna a régi oldal is újra. Én tuti újraindítanám a tulaj helyében.
@lavór
Mit nem értesz azon, hogy a tulaj szarik rá? Nem gyanús, hogy semmiféle új oldalt nem fog csinálni? Akkor meg nem jobb, hogy minden megvan, csupán egy másik domain alatt? Úristen, azért már úgy látom a becsületesség elvárásának sincs határa. Nekem speciel tökre mindegy, hol, kinél, milyen url elmentésével jutok hozzá a felirathoz, csak jussak hozzá. Ezek a srácok ezt elérhetővé tették, a tulaj meg nem. Szóval 1-0 nekik.
@lavór
Amikor elküdted, kikötötted, hogy az a felirat csak a feliratok.hu domain alatt lehet elérhető? Tudtad egyáltalán, hogy kinek küldöd be, ki áll az egész projekt mögött?
Beküldted, gondolom azért, hogy osszák meg a néppel. Ez továbbra is így van, ingyen elérhető bárki számára. Az, hogy te azt feltételezed, majd úgyis lesz reklám, majd úgyis összebalhéznak, elég gyenge érvelés.
krix
Valahol olvastam, valakik leírtak valami általad említett indokot. A tulajtól nem olvastam semmit még.
Mint írtam, előbb indult az új oldal, mit ahogy a régi mirrorok lekapcsolódtak. “Becsületesség”, érdekes párhuzam a történtekkel kapcsolatban. Neked mindegy valóban, hogy ki mit hol és hová teszik ki a feliratokat. Választhatsz, van oldal bőven.
Az én felirataimhoz (volt vagy 4-5) ezúton hozzájárulásomat adom, hogy használhassa mindenki, aki ennek szükségét érzi. Évekkel ezelőtt feccöltem bele jópár órát, meg szótáraztam, amit nem tudok.
Szóval egy a lényeg, hogy ahol az én nevem szerepel a feliratok mellett, esetleg a feliratokban, azt használjátok egészséggel.
manor
Pont nem érdekel, csak példaként írtam. Az igénytelenség miatt jó régen nem publikálok feliratot. Se ott, se máshol. Senkit nem érdekel ki áll a projekt mögött. Adminok voltak, vannak, lesznek.
Nem hinném, hogy gyenge az érvelésem, majd minden feliratos oldal ezek szellemében vált szét, alakult újjá. Legalábbis az itthoniak. Nem olyan nagy dolog ez. Van néhány fordító, őket kell megnyerni. Ezután beküldik a feliratokat, megnő a látogatottság, el lehet adni a reklámfelületet. No, itt több dolog lép be. Van, aki ellenzi, olyan is akad, aki örül, de nem elég az “osztalék” neki. Elindul a belső viszály. Bomlik a csapat. Sértődések, harag. Valószínű, hogy puszta jószívűségből vitték át a teljes adatbázist a mostani, érted, a mostani adminok egy néhány perc alatt összerakott ingyenes oldalra. Én hívő lélek vagyok, csak nem ennyire.
Hányszor írjam még le, hogy elhidd/felfogd: egyetlen adminnak sincs köze a reklámokhoz és nem is volt. Egyedül a FŐADMINNAK (aki lekapcsolta a főoldalt és a fórumot) volt köze ezekhez. A látogatottság meg ilyen hülyeségek sosem számítottak, ezután sem fognak. Nincs se reklám, se bevétel, se vita. Lehet hogy nehéz felfogni, de itt a “vezetőség” és a “fórumozók”, “fordítók” szinte baráti szinten vannak.
Ha már nagyon bele akarsz kötni valamibe, akkor keresd fel a főadmint és kérdezd meg minek kapcsolta le az oldalt. (Az már csak hab, hogy ha eddig is ilyen hülye volt és a srácok nem figyeltek volna, akkor elveszett volna az összes felirat egy ilyen partizánakció (lekapcsolás) során.)
De tőlem gyárthatod a nevetséges összeesküvés-elméleteket, jót röhögünk legalább rajtad.
Bezzeg amikor a google felvásárolta a youtubeot (mostani árához képest aprópénzért) , akkor senki nem sírt, hogy jáááj, szegény becsületes tulaj, a gugli miért lopta el a videót amit ÉN feltöltöttem. Ja és azóta nyomatja a reklámot mint állat.
Vagy az origo a freemailt átvette, akkor se törölte ki senki az e-mail címét csak mert jobban hangzott az Axelero.
Szintén nyomatják a reklámot mint állat.
Most rögtön honnan lett ennyi becsületes embör ?
Hooligan:
Röhögjetek. Én majd később röhögök. Szerintem a “főadmintól” kaptatok hozzáférést. Mástól igazán nehéz lett volna. Törlés majd minden, sőt talán mindegyik ismertebb magyar oldal életében volt. És? Nagy dolog adatbázist menteni. Végül is ez az egyik dolga az adminoknak, csak sokszor lusták voltak és antik adatbázis volt lementve.
Úgyhogy nem kell a nagy duma, tudom, hogy működik a nagy feliratportálok mindennapi élete.
Természetesen mindkét fél védhető és érthető az álláspontja, de ha valaki kötsög, akkor megérdemli hogy kötsögösködjenek vele. Aki pedig másként látja, az nyilván már a Robin Hood -ban is a Nottingham -i bíró oldalán állt.
Hakunamatata
Itt felvásárolt valaki bármit is? Nem is tudtam!
Az senkit se érdekel, hogy hogy működik
Akik eddig készítettek feliratot, ezután is fognak . Rengeteg ingyenes tárhely van, 3 mp alatt bárhova fel lehet tölteni egy 50Kb-os .srt fájlt. Utána megosztják a film adatlapján és csókolom. Milyen értékes adatbázisokról és forráskódról beszélünk?
10 perc alatt több száz feliratot lehet összeszedni egy torrentoldalról, és egy kereső + egy kislistázás igazán nem egy ritka forráskód.
Hakunamatata
Látom csak új filmet nézel. Az f.hun volt pár olyan felirat, ami nagyon kevés egyéb oldalon található meg. Ennek egyik oka: az elsők között kezdték el ezt a dolgot.(Nem ezek az adminok) Emellett sok fordító direkt oda küldte be a kész munkáját. Ezért lehetett “eladni” a reklámfelületet. Keresgélhetnél adatbázist admin kód nélkül Egyenként meg nem nagy élvezet letölteni egy ilyen adatbázist. Ma már az Open hatására változik a dolog, bárki, bárhonnan, bármikor feltölthet feliratot. De sajnos adatbázisban nem versenyezhet az f.hu-val. Majd egyszer.
lavór:
“bárki, bárhonnan, bármikor feltölthet feliratot”
Ehhez még hozzátenném azt, hogy bármit. És éppen ez a baj. Az openen, hogy a feliratok nagy része ott minőségileg egy rakás szemét, a többi pedig a feliratok. hu oldalról lett leszedve.
Adama:
Ehhez még hozzátenném azt, hogy bármit. És éppen ez a baj. Az openen, hogy a feliratok nagy része ott minőségileg egy rakás szemét, a többi pedig a feliratok. hu oldalról lett leszedve.
Tipikus f.hu-s hozzászólás.
Ezt olvasom lassan 20 éve.
Nem jobb ma már szinte semmivel az f.hu-ról leszedhető feliratok minősége. Sem fordításilag, se alakilag, se sehogy. A nagyon gázos feliratokat meg mindenhonnan törlik… remélem.
Nem persze hiszen az egyiket ember fordítja a másikat meg a google webfordító. Tényleg nincsen különbség. Aki a magyartalan mondatokat értelmezni tudja webfordítás útján annak mi szüksége van feliratra?
Az meg, hogy más szabadidejéből ingyenes fordítás csinál és ezt Te leszólod igazi zsidó mentalitás. Gondolom ha pénzt kapnának érte elsők között fordítanál már Te is nem? Van fórum lehet jelezni, hogyha hibás valami, félre lett fordítva, ha értelmes ember módjára közlöd a problémádat válaszolni fog a fordító is.
Miért nem keresel amúgy másik játszóteret magadnak?
l0stl0lb0yz
Szerintem életedben nem töltöttél le onnan feliratot, ezért írhatsz ekkora butaságot.

Az Openen kap valaki fizetést szerinted?
Fórum se kell, látod, működik úgy is, van mód így is a hibák jelzésére is.
Ez az én játszóterem is.
Nem tudtam, hogy kötelező a popsinyalás.
Egyébként a bejegyzés címe: “Hová tűnt a feliratok.hu?”
Lenyúlták, így lekapcsolták.
Kivehetnéd már a fejed a lavórból, akkor látnád, hogy mi a valóság.
Mi? 4 admin jót tett az emberiséggel? Ha megszűnnének se történne semmi. A Tőzsde se kezdett zuhanni e hír hallatán sajnos.
Vagy az a gond, hogy esetleg más kíváncsi lenne a másik fél véleményére is? Netán más véleménye van?
Mi lehet a valóság? Nagyon jó kérdés.
lavór: egyszer töltöttem
“I’m fixing a very bad situation.
Épp rögzítek egy nagyon rossz helyzetet”
Ha ez szerinted jó felirat akkor használd az oldalt nyugodtan.
Ennyi h….. egy helyen!
1. Nézzük a jó oldalát, ha kinyit az f.hu kaptunk még1 feliratos oldalt ha nem akkor meg menekült egy feliratos oldal.
2. Ha a jó ügy érdekében is de bizony lopás volt (majd leírom miért). És akkor mi van? Mindenki meg van lepődve, ugyan ez van a releaseknél is, gyerekek ha ti loptok (releaseknél pl. egy teljes filmet, feliratoknál pedig a film szövegét) akkor ne sírjatok ha benneteket lopnak meg (lenyúlt releas, felirat). Ez bizony teljesen ugyan az amit ti csináltok ez a warez/p2p társadalom. Itt adatbázist loptak, és? Ha a tulajnak nem tetszik menjen és jelentse fel a srácokat. Ja majd el felejtem illegális oldalt üzemeltetett akkor ez bizony pech. (Jelenleg Magyarországon a felirat készítés is bűncselekmény, tudtommal szerzői jogsértésnek minősül).
3. Amiért lopás volt ez:
a) adatbázis le lett nyúlva
b) mint fentebb elhangzott a felirat készítők nem kötötték ki, hogy csak az f.hu címen lehet elérhető a feliratuk
l0stl0lb0yz
Tölthetsz szahart bármelyik oldalról. Hidd el, ugyanaz van majd mindenhol. Ezért nincs ma már akkora jelentősége az SS-nek. De néhányszor már bebizonyítottam, hogy bizony ott sem fem
nékig tejfel a feliratok többsége. Ez nem az a fórum, valamint valamiért beleuntam. Egyébként sok fordítást és a jobbakat is töltik át az SS-re. Csak figyuzzad.
hoppá, bocsi véletlen nyomtam egy entert.
Ami lemaradt: Fentebb elhangzott, hogy a fordítók nem kötötték ki a domaint, lehet de bizonyos feliratok nem véletlenül kerülnek csak ide fel és nem hiszem, hogy azt az adminoknak adták volna tehát őket illet volna megkérdezni.
4. Szumma: Nem volt szép amit csináltak a fiuk de azért az elítélés mellet illene megköszönni is. Az vesse rájuk az első követ aki még nem töltött le semmit illegálisan, ők legalább szívüket és lelküket beleadták ebbe az oldalba ráadásul ingyen, egy adatbázis cserébe igazán megérdemeltek.
Sponsor:
“ők legalább szívüket és lelküket beleadták ebbe az oldalba ráadásul ingyen, egy adatbázis cserébe igazán megérdemeltek.”
Sőt, adjuk nekik az egész internetet.
Úgy látom nem érteted amit írtam, a saját munkájukat lopták el nem másét. Egyébként pedig ne csak azt ragad ki ahol igazat adok nekik nagyrészt szidtam őket. De mint leírtam miért vagy meglepődve? A warez/p2p társadalom már csak ilyen.
Amúgy lavór te töltöttél már le valamit illegálisa életedben? Mert akkor bizony nem vagy különb. Ha magával az adminokal van bajod ok de ne ezért szid őket. Mint leírtad van (jobb) alternatíva is (én pl hp használok) és azt is használod akkor? Miért kell itt vergődnöd? Vagy nem létezhet más csak a te kedvenced? Esetleg a f.hu tulaja vagy, vagy esetleg közel állsz hozzá?
Mz/x
Nem állok már egyik oldalhoz sem közel. Dolgoztam mindnek szinte. Volt, amelyiknek a talpra állásában is segédkeztem (teljes törlés után). Nem érezném ettől magamban azt a bátorságot, hogy elvegyem a nevüket, sem az adatbázisukat. Ez a 4 admin nem csak a saját szerzeményeit, SubRip-jét vitte magával, hanem szerintem az egész adatbázist. Mindezt úgy, hogy a nevet is magukévá tették, amit ugye megint nem ők tettek azzá, ami. A Super Suptitle ha tetszik, ha nem, sok-sok év munkájából, vitáiból alakult ki olyan névvé, amit ti szeretnétek most ennek a 4 adminnak tulajdonítani. Még kiáltványukban (ami azóta eltűnt), azon siránkoztak, hogy a domaint nem tudták lenyúlni. Elhiszem, ha rosszul esik, hogy kutyába se veszik az ember munkáját, mindennap kínlódni kell. Ingyen. Na de ez kérem nem volt, és nem lesz kötelező. Ha nem tetszik, abba lehet hagyni, vagy máshol újrakezdeni. Nagyon nem szerettem azt a stílust egyébként, ahogy a SS dolgozott, fórumozott. ettől még ez a lépés számomra aljas húzás volt.
De lehet igazatok van. Nyúljátok egymás cuccait, úgy jó és szép minden.
Hát ez szerintem ugyan olyan lopás mint, hogy letöltesz valamit illegálisan (esetleg feliratot készítesz vagy releast), igen aljas dolog de ha csinálod ne ítélj el mást. Tehát lavór igazad van de a felháborodásod nem jogos mivel abból, hogy ezen az oldalon vagy, feltételezem te is csináltál már hasonlót.
Mz/x
Nem elítéltem őket (nem vagyok bíró), simán ennyi a véleményem a dologról.
Így aztán lenyúlni, kitörölni a nick nevemet, vagy a rosszabbik esetben beleírja más a nevét… ez sem lehetséges. Sokan például ilyen kis aljasságok miatt hagytuk abba a nyilvános publikálást. így jártak a kedves userek. Itt a feltörekvő ifjúság az ő nagy ‘értékrendjével’.
De nagyjából nem értem, mik köze ennek az egésznek a release lopáshoz. Ha kiderül, ott is botrány van.
Ha feliratot készítek mondjuk magamnak, nem bűncselekmény. És már magamnak készítem .
Kedves bili, izé, lavór…
Szerintem ha valaki jelzi a fórumon, hogy márpedig ő az arctalan, névtelen (hehe) főmuftinak és csak és kizárólag a feliratok.hu-nak töltötte fel, le fogják venni a feliratot. Garantálom, nem lesz ilyen.
Felállítom a kórismét. Feltöltöttél valami nagyon sz.rf.stré feliratot, lekapták, mert még a monitort is kiégette, és te most irgum és burgum vagy, ennek következtében égeted le magad itt a hülyeségekkel. A fene se vitatkozik veled, ennyi erővel egy amőbának is magyarázhatná az ember, miért nem növeszt lábakat. Képtelen rá, ahogy te a magasabb agyi funkciókra.
A supersubtitles egy közösséget jelent. Elköltöztek egy albérletből, mert a főbérlő ostoba barom volt. Nem vittek semmit sem, ami a főbérlőé lett volna. Egyetlen felirat sem képezte a tulajdonát. Senki tulajdonát nem képezte. Mindenki tulajdona volt. Bezony, ha tetszik, ha nem, a netes közösségé volt. Ezért a célért került oda. Ebből a célból töltötték fel. A netes közösség annyit jelent, akinek internet elérése van. Mivel/ha megvan neki az adatbázis, bármikor újranyithatja. Esetleg arról mehetne a fáma, az adatbázis motor kiémié, hogy került oda. De ez meg a kutyát sem érdekli.
faszságokon vitatkoztok
az új oldaltól annyit kérnék hogy fejlesszenek
lehessen csak magyar feliratot listázni, ne kelljen mindenféle felugró ablakból tölteni, hanem közvetlen a listából, stb
köszi
tikitaki:
Mindegy hogy próbálod magyarázni a dolgot; ez bizony csak a szegénységi bizonyítványuk.
Ezen az adatbázist elvitték dolgon rugozni feleslegesen értelmetlen.
Fel kéne fogni, hogy nem is volt az sg-n az adatbázis….
ugyanott van most is ahol 1-2-3…stb éve.
A mirrorok sem konkrétan másolatokat jelentenek az adatbázisról hanem inkább “interfészeket”
az adatbázishoz.
A tulajé mi volt? Domain és ők adták a forumot is. Ezek kuka.
Pontosabban mit is csinált vele? redir az sg.hu-ra. Miér?
Verjük fel a reklámfelület árát esetleg f.hu is oda volt számolva….stb
tikitaki:
Gondolom, könyvtárból is azért nyúlod a könyveket, mert közös. Sőt azért nyúlod le a könyvtárat egyben, mert kötsög az igazgató, és baszogat minden nap. Értem.
Kedves Lavatory!
Amikor letöltöttél egy srt-t valamelyik feliratos oldalról, akkor nem loptad el az adatbázist? És amikor már a századikat töltötted le, akkor sem?
Ne helytelenkedj már!
Az lett volna az adatbázislopás, ha lekapcsolják az oldalt úgy, hogy senki nem férhet többet hozzá a feliratokhoz többet. Azokhoz a feliratokhoz, amiket a fordítók/időzítők ingyen és bérmentve publikáltak ott.
Amúgy meg, ha maradt saját dumpja mortimer/akárki barátunknak, semmi nem akadályozza abban, hogy kinyissa újra a bazárt és fogadja a nála jelentkező feltöltőket. Sőt, ha nem maradt dumpja, a renegát adminok szerintem szívesen adnak neki. Ugye srácok?
Másfelől viszont kit érdekel, hogy ki az admin egy fórumon, ha csak a szabályokat tartatja be a hozzászólásoknál. Mert ne legyenek illúzióid, a felirathu-s adminok 90%-a ezzel foglalkozott, nem pedig adatbázis hegesztett. Az is igaz, hogy jó részük fordított is. Talán ezt a részét a tevékenységüknek érdemesebb értékelni vagy kritizálni. Kb. lexarja mindenki az adminkodásukat. A letöltők 90%-a nem is járt a fórumra.
A felirathu pedig azért lett márkanév, mert először indult és sokan publikáltak feliratot ott. Feliratot, ami nem lett a felirathu tulajdona. Ezt ne felejtsük el! A tárhely tulajdonosnak csak ennyi volt a szerepe. Nemes tett volt, hogy amikor nem hemzsegtek a tárhelyek adott egy erősen szürkezónás projektnek helyet, de ma már minden sarkon van egy tárhelyszolgáltató.
Tudod, így múlik el a világ dicsősége.
Erről pedig: “Bár elég bénák az elmúlt 15 évben.”
Elhiszem, hogy nagy öregnek képzeled magad, de ezért minden csárdában kiröhögnek.
1995 hány netről letöltött filmet/sorozatot néztél a számítógépeden/házimozidon eredeti nyelven, nem hivatásosok által készített felirattal?
Amúgy meg üzenem winnie-nek és davidénak, hogy amikor lenyúlták a sorozatos portál ötletét, amit tényleg a fórumozók vetettek fel és tényleg ők ötleteltek rajta, na az volt a lopás.
lstr
Simán félrebeszélsz. Ittál?
Lavór!
Keményen érvelsz.
Melyik iskolában tanultad?
lstr
Egy suliba jártunk, nem emlékszel? De miért nem nyúlod le winnie oldalát? Benyalod magad adminnak, kizárod, átteszed máshova a komplett oldalt, és élsz boldogan.
Azt hiszem elérkeztünk arra a pontra, ahonnan nincs tovább, mindenki elmondta a maga váleményét, érveit, a személyeskedésnek pedig nincs itt helye, szóval a további uszításokat, hergeléseket kéretik figyelmen kívül hagyni és nem reagálni rá. Köszönöm.
Már nem azért de én most perpill úgy látom a helyzetet, hogy adott egy főmufti, aki kreált egy accot egy gépre, hogy nesze használjátok. Kábé mintha vennél egy tárhelyet valamelyik hostingnál esetleg bérelsz egy külön szervergépet, majd a tulajdonos úgy dönt, hogy belekontárkodik a munkádba, elindít jópár játékszervert is a gépen aminek a Te oldalad/munkád issza meg a levét. Azt ne nevezzük már tulajdonnak mert valaki tolt egy create usert meg hozzáférést adott egy sqlhez. Mer ennyi erővel akkor haveroknál hostolt webshopomat is ugyanígy “ellophatná” a tulajdonos, hiszen az ő gépén van, aztán pár nap múlva átírják a cégnevemet és akkor így jártam? Akár ingyen, akár fizetősen működött eddig a tulaj csak egy accot készített az egészhez, illetve linkelt egy .hu címet meg engedte, hogy sg belső fórumában legyen külön fórum( de ezt bárki tudott regelni anno, ma már nemtom hogy van )
Alaphelyzet, regelsz xy tárhelyszolgáltatónál, felfut az oldalad aztán mikor már ismert akkor belenyúl egy kicsit a forráskódba, átalakítja kedvére és megpróbál saját extra profitot termelni.
l0stl0lb0yz
“Alaphelyzet, regelsz xy tárhelyszolgáltatónál, felfut az oldalad aztán mikor már ismert akkor belenyúl egy kicsit a forráskódba, átalakítja kedvére és megpróbál saját extra profitot termelni.”
Mint egy torrent oldal, ugye? Nem az a gond, hogy valaki készít egy oldalt, az se gond, ha üzemelteti. Az a gond, ha megideologizál valami nem szép dolgot. Jelen esetben két ilyen dologról beszélek. A név és a teljes adatbázis átemelése.
De simán minden torrent admin nyúlja le az adminolt oldala nevét, torrentállományát, dobja át más domain-re, mert úgyis warez. Mert ugye “fizetést” ott sem kapnak az adminok.
Az Sg csak domaint és fórumot biztosított, tehát NEM VOLT TULAJ!!!!
Amennyire én látom az adatbázishoz köze nem volt. A szellemi termék tehát vicces lenne ha őket illetné.
A lényeg. A feliratok. hu domaint biztosította az SG, cserébe ő jól járt a feliratok.hu felhasználói által generált látógatószám növekedésnek. Ez nagyon-nagyon jó üzlet volt az SG-nek, hiszen alsó hangon többszázezres felhasználószám növekedést jelentett, de nyilván a feliratos csapat is jól járt, hiszen eljutott a közönségéhez. Mára viszont az SG-vel elszaladt a ló, elfelejtette, hogy kié is a valódi teljesítmény a közös történetben, így a csapat keres másik lovat. Én így látom.
További jó munkát minden fordítónak!
lavór: Az adatbázishoz közük sincs az SG-seknek. Viszont a reklámokból elért nyereségük szempontjából valószínűleg milliókat jelentett az a szám amit a feliratok.hu-ról kattintott (én pl csak onnan ismertem az SG-t) Nem ugyanannyiba kerül egy megjelenés egy százezres látogatószámú oldalon, mint egy tízezresen. Ezt majd észreveszi az SG-s tulaj is.
Sajnos később olvastam el az összes posztot.
pl: lavóár “úr” féle “…A név és a teljes adatbázis átemelése….”
Egész egyszerűen valótlan hazugság.
Nem értem miért kell ezt itt elviselni…rendben van, hogy vélemény + szólás szabadság…
na de beletartozik-e ebbe az is ha valaki azzal győzköd, hogy a Lánchíd nem Budapesten hanem Bajánál van?
Agyhalál:
No, akkor halj egy korrekt dolgot végre.
4 admin, fórumozók, fordítók otthagyják az oldalt. Akár a 4 utolsó admin törölje ottani cuccait.
Készítenek egy új oldalt, mondjuk más néven, mint SS, töltögetik, fórumozgatnak szépen, boldogság van. Az SS meg mivel nem frissül, így egyre jobban elkorcsosul, reklámértéke a béka popsija alá esik. Vagy mégse? Ki tudja?
Bazz, ha ilyen rohadt okos vagy, akkor kérem szépen az indokokat, miért lőtte le az oldalt a főadmin és miért lőtte le a fórumot a főadmin. Mi szükség volt rá?
Hooligan:
Gondolom önvédelemből (jelszóváltások, törlések a fórumból, új adminok keresése… stb, miután elindítottátok az új oldalt régi néven. Na meg az övé. Egyébként szerintem indítsa újra nyugodtan.
Azért milyen érdekes, nem, hogy állítólag le se tojinkázta az oldalt, de amint elindultatok, szinte azonnal lekapcsolódott az eredeti oldal és fórum. Tehát vagy nem tojta le, vagy van némi visszatartott info erről az egész dologról.
Önvédelemből? LOL-e? Egy kattintás és mindenkitől megvonhatta volna a jogosultságot. Ő inkább lekapcsolta. Végül is… ebből is látszik hogy szart a közösségre, az adminokra és mindenkire. A majd 9 év alatt egyszer sem találkoztam vele a fórumban se, levélben se.
Egyébként semmilyen visszatartott információ nincs a birtokunkban.
Hooligan
Csak tipp volt, lehetőségek. Nem vagyok ott a belső körökben hál’Isten!
Majd kiderül mi lesz az eredeti oldallal és fórummal.
Hát ez még a totón se jönne be, nemhogy a tippmixen.
És hidd el, mi is hálát adunk, hogy nem vagy itt. 
Ha lesz valami kérdés, szívesen válaszolok én is, meg a többiek is.
nemkicsit meglepődtem a történteken, ami szomorú, éppúgy mint az, hogy ilyen nagy számú negatív komment érkezett e bejegyzésre. én nem szeretek pofázni fölöslegesen, helyette pótoltam az űrt:
http://feliratoz.6od.hu/
itt mindig elérhetőek lesznek a friss mirrorok, s ha valakinek további ötlete szívesen várom a fent megadott mailcímen.
hajrá!
“Gondolom, könyvtárból is azért nyúlod a könyveket, mert közös. Sőt azért nyúlod le a könyvtárat egyben, mert kötsög az igazgató, és baszogat minden nap. Értem.”
nem, szerintem egyáltalán nem érted. sajnos akkor sem látnál, ha fényes nappal reflektorral vetítenéneki az égre, de hát a sötétség, az nem az én problémám. csak mielőtt itt maradna ekkora hülyeség:
nem a feliratok.hu-nak, nem az sg-nek, nem morti mer vagy nem mernek töltögették fel a feliratot, hanem mindenkinek. a mindenkiét nem lehet ellopni. a mindenkiéhez csak a hozzáférést lehet ellopni. namost, aki a hozzáférést ellopta az egyelőre a névtelen, arctalan feliratok.hu/sg.
mondjuk a supersubtitles nevet ha úgy vesszük valóban ellopták, a szó szoros értelmében. ellenben, mint mondtam, az egy közösséget takar. a közösség meg továbbállt.
Lavór!
Nem válaszoltál lstr azon kérdésére, hogy 16 évvel ezelőtt, mielőtt még senkiháziak kezébe került a feliratszakma, mennyi tartalmat töltöttél/tölthettél le és nézhettél még, illetve hány felirat készült azokhoz annak idején OFFI minőségben.
Válaszod tényleg érdekelne. Mesélj nekünk, fiataloknak!
ro.lt -re irányít át a na.tl, pedig nálam messze az volt a leggyorsabb
kex
“Válaszod tényleg érdekelne. Mesélj nekünk, fiataloknak!”
Nincs mit mesélni. Lehet csak 10 év. Kisebb arc, több tudás, több odafigyelés: jobb feliratok.
Na, ezt még gyakorolnotok kell. Mint írtam: nem kell nevet, adatbázist nyúlni. Új oldalt lehet készíteni, ügyesen menedzselni és boldogság van. A hosszupuska is így született például. No meg van több oldal is. Ha neked nem tetszik az ellenvéleményem, sajnálom. A véleményem változatlan. Megideologizálni a semmit, az igen, megy. Nagyképűsködni, flegmáskodni, megy. Továbbra is így szeretné az új oldal csinálni? Hajrá! Lehet, jobb is, hogy eljöttek onnan. Bár indítaná el a tulaj újra!
@lavór
“Megideologizálni a semmit, az igen, megy. Nagyképűsködni, flegmáskodni, megy.”
Most ugye magadról beszélsz?
Azon kívül, h hőőőő, elloooooopták a szemetek a feliratokat, meg kicsinálták kenit, érvet még nem hoztál fel, amivel megindokoltad volna ezt, vagy megcáfoltad volna mások ellentétes állítását. Annyit, csakmert loooopás, hőőő. Írtam, az adatbázis motor érdekes kérdés, kiémié volt. Ez valahogy még csak nem is érdekelt, pedig ez tény. A név azé, aki csinálta. Bizonyos szempontból a közösség csinálta.
Ahhoz meg gyanítom igen kevés vagy, hogy prófétaként kinyilatkoztatást tegyél oszt mindenki jóváhagyja neked, hacsak nem azon az alapon, hogy boldogok a lelki szegények.
Megbántottak a rosszcsúnya, exfelirat.hu-s bácsik a játékszabályaikkal? Nembaj, most akkor kapják ám a dádádát… Megaszontad a tutit, köszönjük emese. Mehetsz vissza a kövek alá.
“nem kell nevet, adatbázist nyúlni.”
egy feliratot letöltök és áttöltöm. azzal nincs gond. ha kettővel teszem, azzal sincs. hánynál van lopás? 564-nél? 563 még belefér, de 564 után már lopás?
tikitaki:
Azért azt megengeded, hogy véleményem legyen, ugye? Az enyém ez. Semmi köze ennek a “prófétasághoz”.
Nagyjából ma már senkit nem érdekelnek az ex-f,hu “szabályai”. Kissé eljárt felettük az idő.
zolisz:
Látom, az életed folyamán jó kevés felirattal találkoztál. Nem egy komplett adatbázis lenyúlásáról, de egyetlen felirat más oldalra áttöltéséről is napokig tartó véres viták folytak (és nem ilyen udvarias formában). Akár az f.hu fórumán is, no nem ezen az újon, a valódi régin. Úgyhogy ne akarj olyat tanítani, amiről semmit nem tudsz,.
“egyetlen felirat más oldalra áttöltéséről is napokig tartó véres viták folytak ”
éljen a kicsinyesség! ha valaki valamit berak a közösbe, akkor utána ne rinyáljon, hogy mi történik vele, akkor inkább ne csináljon semmit
ha én hajtogatok vagy 100 papírrepülőt és kihajigálom az ablakon, akkor verjem meg a szomszéd kölyköt, mert egyet haza mert vinni?!
no:
Na, most szólj hozzá, ilyen kicsinyesek a fordítók, időzítők.
@lavór
kb. annyira voltunk kíváncsiak a véleményedre, mint a segglyukadra. ennek ellenére megmutattad, papírt, bidét nem ismersz, de szeretnéd elmagyarázni, h ez bizony a természetes állapot. mi szóltunk, h van papír, vegyél, nem pofázz. te meg csak pofázol.
tikitaki:
Még jó, hogy ezen az oldalon az f.hu nem tud moderálni.
Kb. ennyit tud az f.hu most kiugrott csapata és “közössége”.
Akkor felteszem az elég könnyű kérdéseket:
A nevet lenyúlták?
Vitték az adatbázist?
Kitől kaptak adminjogot szerinted? A tulajtól, a régi adminoktól vagy a közösségtől?
Nem nehéz kérdések, a válaszok is egyszerűek, valószínűleg te is ismered őket. Nem tetszik, így jártál.
tikitaki:
én igen is kíváncsi vagyok a véleményére, szóval ezt talán mindenki nevében ne te döntsd már el. ráadásul Ő volt az egyetlen aki nem süllyedt le az alpári személyeskedések bugyrába (bezzeg te).
és hajlok rá, hogy igazat adjak neki. a fentebb ismertetett információk alapján ez bizony lenyúlás volt, és nem “mentőakció”.
Először is azt kéne tisztázni, hogy ki minek volt tulaja, ki mit tett hozzá, és ki mit tud felmutatni a másik fél nélkül…
bili, jáccuk le még egyszer, utoljára:
“A nevet lenyúlták?”
bizonyos szempontból igen. de a név mögött egy közösség állt, nem pedig a domain. a domain a feliratok.hu. azt meg ugye nem vitték. senki nincs a fordító közösségből, vagy akár a fordítókból, aki a feliratok.hu mögött sorakozott volna fel. szóval ez így azért fail gyanús.
“Vitték az adatbázist?
vitték. mi köze volt a feliratok.hu-nak, vagy annak aki mögötte állt, az adatbázishoz (nem a motorhoz, hanem a feliratokhoz)? semmi. second fail. ha megkérdezed, ki és hogyan hegesztette az az adatbázismotort, keresőt, akkor megint lehet az lesz a válasz, h nagyrészt azt sem az rakta össze, aki a feliratok.hu mögött állt.
“Kitől kaptak adminjogot szerinted? A tulajtól, a régi adminoktól vagy a közösségtől?”
és ki vette el tőlük? anélkül, h aztán biztosította volna a folytatást? ha nincs folytatás, akkor azt a közösségi adatbázist (nem motort) ki is nyelte volna le, úgy h az egyáltalán nem is az övé? he? 3rd fail, dual facepalm. ezen könyörgök egyfolytában, h gondolkodjál már el, de úgy látom nem az erősséged. alapvetően nem is vélemény, amit írsz, hanem ítélet. ami kb. azon alapul, h rühelled az ottani adminokat. ez az igazi személyeskedés, nem az, h elküldelek a búsba, mert hülye vagy. kapjál már magadhoz. azt kellene felfognod a végre, h az a felirat, ami a feliratok.hu mögött álló adatbázisba felkerült, az nem azé, aki ott az úgynevezett tulajdonjogot gyakorolta. ennyi. ezt cáfolni nem tudod.
írtam már, a keresőmotor, stb. érdekes kérdés. ezzel kapcsolatba ha van valami konkrétum, amit tudsz, akkor azt hozd már elő, ne a hülyeségeidet szajkózd ide.
tikitaki
Szerintem soha nem fogod megérteni, de udvariasságot se fogsz tanulni életed folyamán.
Ha nagyon gázos, simán lehet töröltetni. Úgyhogy alternatíva van rajtatok kívül bőven, Lehet visszavenni az arcból, esetleg azon elgondolkodni, hogy mitől is “Super” az a Super, mivel semmivel nem tudtok jobbat nyújtani, mint amit máshol megtalálni. Mindegy milyen flancos fórumot, főoldalt teszel ki, ha tartalom 1 fikarcnyival nem jobb a többi oldalon elérhetőnél. Nagyon remélem, hogy elindul a régi SS. Bízom benn, hogy a “tulaj” követi ezt a fórumot is. Sose voltam oda a Super Subtitle oldaláért, de ez már arcot pirító szemtelenség volt.
Ha olvastad volna, amit írtam( fröcsögés helyett), akkor tudnád a kronológiai sorrendet:
Kiírták: nem frissítik az oldalt tovább( ők 4-en)
Elindították a saját oldalukat, aminek a neve ugye a régi oldalé.
Kitették annak az oldalnak az adatbázisát kompletten!
Majd az eredeti Super Subtitle lekapcsolt.
Előttük is, utánuk is volt, lesz admin.
Mint írtam, ha olvasnál is. Nem az a baj, hogy alakít valaki egy új oldalt, hanem, hogy elveszi más oldal nevét, adatbázisát. Majd ezt egy egyoldalú kiáltványban megpróbálja megmagyarázni, amiben ugye az is szerepelt, hogy: kár, hogy a domaint nem tudtuk lenyúlni”.
Nincs mit szépíteni, lenyúlás volt.
Az eredeti Super Subtitles lehet régi volt, keresőmotorja, fóruma antik. És. Ez bármilyen lenyúlásra indok?
Nem, mint írtam. Ennek a megoldásáról is írtam már, de te sajnos nem olvasol, csak fröcskölődsz, pocskondiázol, okoskodsz. Képviseled azt a régi/új SS “közösséget”, amit már jó néhányan megunva más, nem feltétlenül korszerűbb oldalra költöztek. Emellett ott az Open, ami igazán demokratikus.
Én meg annyit fűznék hozzá hogy az oldalon egy ideje nagyon sok dologhoz nem találtam feliratot.
Kérés rengeteg volt de felirat nem.
Ennek pedig az az oka hogy az angol scene-nel ellentétben ahol az első release a jó (illetve több felirat is megjelenik) itt sokszor előre le lettek foglalva a feliratok.
Kérdem én hogy minek?
Én és még néhány külföldön élt fordító rettentően sajnáltuk amikor olyan fordításainkat utasították vagy hessentették el amiket több nappal, héttel a másik előtt nyújtottunk be. Mert azok le voltak foglalva…
Nagyon remélem hogy most már lesz ellenőrzött tartalom (mert sajnos ismeretlen fogalmak az idióma és amerikanizmus a legtöbb fordítónak) és annak a fordítását is felteszik aki elsőnek küldi be.
Kettő elférne szerintem és végső soron a közösség érdekeit szolgálná a választási lehetőség és a gyorsabb felirat elérés.
A fordítások valóban nem-legális “közkincsek” így azok tulajdonlása kérdéses.
Nézhetjük úgy, hogy megbíznak valakit azzal hogy vigyázzon a tehenekre elviheti-e azokat ha a tulaj nem foglalkozik velük.
Illetve másrészt nézhetjük azt is hogy energia, idő befektetése után inkorrekt módon bántak velük és ők úgy döntöttek mindent megtesznek hogy ez a befektetés ne vesszen kárba.
Time will tell
kisember a tehenes hasonlat azért nem stimmel mert ők csak egy legelőt kaptak, azon a borjúkat egy közösség építette nem a legelő tulajdonosa.
lavór:
azért nem frissítették az oldalt mert a tulajdonos telibesz*rta az egészet, nem lehetett elérni, semmihez nem lehetett nyúlni csak feliratot feltölteni, hogy legyen látogatottság. aztán bejött még pár reklám meg a captcha, hogy a többi portál ne mirrorozza az oldalt és ez tett be a mostani 4 adminnak. A régi tulaj nemigazán töri magát a dolog miatt, hiszen ennyi idő alatt már ezernyi embert tudott volna ingyen robotmunkára toborozni nem? Nevet vitték? Igen, de kit érdekel ha a régi címen már úgysem működik a dolog. 5 nap alatt annyi nem került ki az eredeti oldalra, hogy hamarosan újra jövünk vagy fogdmegaf*szom. Az admin átirányította részéről letudta az egészet.
l0stl0lb0yz:
Hidd el, értem a dolgot. Ettől még a véleményem ugyanaz. Új oldalt csináltak volna, otthagyván a SS oldalát, saját fórummal. Ha megdöglik a SS akkor megdöglik. Így korrekt lett volna. (Ezen az alapon az Openre kitehették volna a komplett adatbázist, nem? A nagy közös.) Hogy mit csinál a tulaj az oldallal, abszolút nem érdekel. (Ha a felhasználók nem érzik jól magukat egy oldalon, úgyis hanyatlásnak indul.) De remélem, elindítja, már csakazértis’: Azután ahogy Kisember írta: “Time will tell”.
Kedves Lavór!
Sajnálom, hogy nem tudod meglépni azt az icipici logikai lépést, hogy a feliratok.hu feliratai (az srt, sub, stb fájlok) maguk is open source-szak voltak. Tök mindegy, hogy a feliratok.hu-n jelentek-e meg, vagy te letükrözted azokat. Minimális elvárásként nem illett kitörölni a fordítók nevét. Azt, hogy ez a feliratadatbázist most nem tudta eltüntetni egy domaintulajdonos, üdvözölni kellene. Ugyanis azon az oldalon mai napig nincs semmi.
Super Subtitles logó, márkanév kérdésében meg egyezzenek meg ők. Feliratletöltőket abszolút nem érdekli. Személy szerint a továbblépők felé hajlok, mert a régi tulaj éves szinten nem tud 8 óra munkát felmutatni a projekten, úgyhogy simán fennáll egy elbirtoklás. Ha fel tudna mutatni valamit is, eddig megszólalhatott volna. Futtathatná az oldalt, találhatott volna 4 másik fórumadminságra vágyó hatalommániást. Nem történt meg.
A kilépő adminok ráadásul fordítottak, fordítanak is. Nem mezei trollvadászok.
Egyébként szerintem magát az adatbázissémát is kalákában csinálta/csinálták valaki/valakik a feliratok alá. Az sem a domaintulajdonosé volt. Akkor most mi is az övé?
kex:
Azért azt tudnod kell, hogy az Open Subtitles nem a SS tükrözése.
Még ha társadalmi munkában dolgozol, akkor is megteheted ezt.
A többit értem. Ha a cég tulaja, ahol melózol, nem csinál semmit, mert úgy tartja úri kedve, akkor kirúgod, elveszed mindenét, mert te megérdemled.
@lavór:
Tulajdonképpen mi a problémád?
“Nem nagyon vagyok az ügyben sértett.” – ehhez képest feb 2-3-4-5-6-7 -szóval hat napja mosdatod itt az sg-t, tökegyedül, vitatkozol érte akárkivel és dobálod a sarat a másik oldalra.
Társadalmi munkában csinálod, ugye? Csak mert feltámadt az a fenenagy igazságérzeted. Jól gondolom?
gabro:
És?
Semmi, csak most már kinyöghetnéd, hogy visszakapcsolod-e az sg-s f.hu-t, vagy csak téped itt a szádat.
gabro:
Ja, azt hittem, akarsz valami konkrétumot írni.
Mint írtam, semmi közöm a SS-hez. Még nem is szerettem azt az oldalt.
Emellett nem mocskoltam, ott a kronológiai sorrend, olvasgasd. VOLT egy kiáltvány is, az már nincs, a SS-hez hasonlóan. Sajnálom, ha nem tetszik a véleményem. egyszerű a gyógyszer; váltsanak nevet, az adatbázist már úgyis vitték. Tényleg, lehet, hogy azért nincs SS, mert a 4 admin törölte az ott lévő adatbázist? Ki tudja ebben a nagy kapkodásban.
Azért az furcsa, hogy az egyik pillanatban percrekész bennfentes információid vannak:
Ezt olvasom lassan 20 éve.”, “Kb. ennyit tud az f.hu most kiugrott csapata és “közössége”
“Mint írtam, előbb indult az új oldal, mit ahogy a régi mirrorok lekapcsolódtak.”
A következőben pedig már
“Az igénytelenség miatt jó régen nem publikálok feliratot.”, “Sose voltam oda a Super Subtitle oldaláért”
“Ezért nincs ma már akkora jelentősége az SS-nek.”
Aztán meg:
“Tipikus f.hu-s hozzászólás.
“Tényleg, lehet, hogy azért nincs SS…” Lehet? Ez a másik része. Hány feltételezést dobtál be, és hány konkrét kérdésre adtál konkrét választ?
Bár, ha csak megtaláltad ezen a fórumon a meddő vita gyakorlási lehetőségét, meg játszótársakat is ozzá, akkor nem szóltam, gondolom kell a megajánlott jegyhez, vagy ilyesmi. További kellemes játszadozást. Igazán nem akartam belerondítani.
LEszarom a weboldalt.
LEszarom az SG-t.
LEszarom honnan kell letölteni a feliratokat.
LEszarom a jogvédőket, úgyis letöltöm.
LEszarom a jogvédőket védőket, azokat is leszarom.
A fordítók munkájának respect, az a lényeg és kösz nektek!
gabro:
1.,Már megint nem írtál semmit.
2.,Te is “játszótárs” lettél.
Annak idején a Woodstock Fesztiválnak egy farmer odaadta a legelőjét.
Övé volt-e Woodstock?
Tudjuk, hogy te sem hiszed el, amit állítasz.
Csak nem értjük, miért.
Miért, Lavór?
kex:
Ez most rossz példa volt, sajnálom.:) De próbálkozz tovább!
Nem próbálkozom, lavór.
Egy érvre sem válaszoltál még érvvel.
Nekem csak az volt a célom, hogy minden hozzászólásoddal verj még egy szöget a koporsódba. Minél többet beszéltetsz valakit, annál többet tudsz meg róla. Illetve a te esetedben, annál inkább lelepleződik.
lavór hihetetlen, hogy nem vagy képes felfogni mi történt. Ha én berelek valakitől egy irodát (vagy használom az irodáját) 10 évig, majd egyszer úgy gondolja, hogy lecseréli a zárat az ajtón, mire én átviszem a cuccaim a szomszéd épületbe akkor én vagyok a köcsög ? Hogy nem adtam oda a tulajnak a 10 évnyi munkám ? Akinek _semmi_ köze hozzá, mindössze annyi, hogy az ő irodájában/garázsában voltak a cuccaim ? Na neee…
Ennyire demagóg vitát nem rég nem láttam, mit nem lehet azon megérteni, hogy valaki megszüntette az oldalt, mások (akik eddig csinálták) megmentették ?
Tudom, te azt véded aki megszüntette, mert egész biztos sokkal jobb lett volna nekünk, ha minden adat elveszett volna. Nem értem. Pedig próbálom.
@94 lavór
Amit a 94-ben leírtál gyakorlatilag részben meg is valósult.
Az oldal neve lehetne vita tárgya erkölcsi értelemben, de ez szvsz megítélés vagy nézőpont kérdése, hogy az alkotó közösséget reprezentálja vagy az arctalan passzív tulajt.
Ami a tulajé volt a Domain és a hozzá tartozó webtárhely illetve fórum.
Ezeket sem a jogfosztott volt adminok törölték ahogy vélelmezed / hangoztatod.
A feliratos adatbázis nem az SG-n volt és van …nem volt a tulaj soha dba vagy dbu ezen, hogyan lehetne bármilyen értelemben is az SG-s tulajé???
(ennyit a „lenyúlták”….”vitték az adatbázist”…stbről)
Az adatbázis szvsz a közösségé és a szervert(ami szintén ugyanaz mint eddig) ha akarod kutasd föl, annyit azért hozzátennék, hogy útlevelet vigyél az útra.
kex:
” Illetve a te esetedben, annál inkább lelepleződik.”
Mit is szeretnél leleplezni? Mi mellett kéne érvelnem? Hogy mondjuk lenyúlták a nevet? Le.
Agyhalál:
Értem én, a közösségé. Na de melyiké? Azé, akik most adminkodtak, vagy előttük tették? Netán azoké, akik sose fórumoztak? Definiáld már ezt akkor pontosan.
Piszokul nem érdekel hol bérelik a tárhelyüket, hidd el!
dq:
Azért ha elolvasnád a kronológiai sorrendet! No meg a kiáltvány sincs már kirakva.
De mindegy is, aki nem akarja felfogni miről írtam, az sose fogja megérteni. Pont nem érdekel az f.hu. Ha megszűnt volna végleg se nagyon érintene. Lehet, mert ilyen közösség áll mögötte?
Szerintem felesleges analóg példát keresni. A lényeg, van egy közösség, amibe beletartozik a pár száz fordító, fórumozó és a több tízezer júzer. Itt teljesen felesleges tulajdonjogról beszélni. Miután most is teljesen nonprofit alapon készülnek a feliratok, az egyetlen valódi szempont, hogy a felhasználók megfelelő minőségben megkapják, amire vágynak, és ezt a új oldal lehetővé teszi az eddiginél magasabb színvonalon. Erről szól a történet, a többi rizsa.
lavór szűnjél már meg…
A korábbi helyen “helyet” kaptak azok, akik feliratokat készítettek _mindenkinek_, aki az oldalt látogatta. A munkát n+x admin felügyelte, szervezte “társadalmi munkában” stb. A tulajdonos a helyért cserébe reklámbevételeket nyert. Aztán a közösség és az adminok jelezték a tulaj felé, hogy bocs’ fejlesztésre lenne szükség, kellene hozzá jog, meg hozzájárulás (engedély, nem pénz!). Nem történt semmi, tulaj a füle botját sem mozgatta, aztán egyszer csak megjelent a captcha az oldalon. Közösségnek, adminoknak nem kellett, kérték az tulajt, hogy lécc-lécci, vidd a fenébe. No reaction, ezér’ a közösség és az adminok elpályáztak máshova. Pont. Lopás nem történt, mert a tartalom nem az oldal tulajdonosáé volt, csak helyet adott neki reklámbevétel fejében — ráadásul nem törölték az adatbázis, és nincs kikötve sem, hogy a régi tulaj nem használhatja az anyagot. Lopás azért sem történt, mert a közösség által készített fordítások most is elérhetőek, ugyanúgy, mint eddig, bárki számára, csak jelenleg senki sem húz belőle sápot. Ha te is fordítottál — lavór néven rákerestem, nem találtalak… –, akkor próbáld ki, kérd meg az adminokat, hogy töröljék a te anyagaidat, mert nem járulsz hozzá az új címeken való közzétételhez. Ha törlik OK és megnyugodhatsz, ha nem, akkor jogosan jártathatod a szádat itt is és máshol is. Addig azonban kicsit hátrébb az agarakkal, és gondold is végig, amit leírsz, mert a fentiek úgy szaglanak, mintha te lennél a volt tulaj, éppen megsértett állapotban…
Először is: Az adatbázis a tulajdonosé (aki a tárhelyet regisztrálta). Tehát innentől kezdve a 4 admin jogi értelemben lopott. Másodszor: én ennek örülök, mert így tovább élhet ez a jó kis oldal:D A reklámok soha nem érdekeltek az oldalon, a fordítók munkáját meg köszönöm szépen. Egyébként ha jogi értelemben nézzük az egészet akkor a (saját) fordítások közzé tétele hova tartozik? jogsértés-e? Ha igen, akkor miért is?
harmadszor:
Amúgy a tulaj elég balf*sz lehet, ha ennyi hatalmat adott az adminjainak. Az adatbázis napi mentése megoldható egy php scripttel is pl. A moderáláshoz és userek törléséhez nem kell az adminnak adatbázis hozzáférés, azt megint csak php-ből szokás intézni. Ha meg nem ért a programozáshoz, akkor csak 1 embert kellett volna megbíznia a php résszel (persze “társtulajdonosi” pozícióval) az adminok meg csinálnák szépen a mai napig a dolgukat.
Nekem sem a hosszu puska, sem a feliratok.com nem tetszett Nem is a külsővel van bajom, hanem az átláthatósággal. Miért nincs egy tök egyszerű oldal, amin feltöltik a feliratot az adminisztrátorok. A látogatók pedig letöltik. Ebből nem hiszem, hogy lehet keresni, de mégis tök jó dolog. Srácok, fordítok, adminisztrátorok, nem tudom a fejlesztés hogy áll, ha kell segítség kell van szerverem, tudok programozni. Két feltételem van, jogilag csak tiszta dolgokkal foglalkozom. És csak ha egyértelműek az igények és belátható időn belül meg lehet csinálni, akkor keressetek fel… Amúgy nekem és mindenkinek hiányzik a feliratok.com…