Múlt héten olvashattunk arról, hogy a NAV sikeresen elkaszálta a CiNEDUB nevű hazai kalózcsapatot, akik főleg mozis filmekkel foglalkoztak. A fogás azért is érdekes, mert nemcsak a csapatot kapták el – állítólag – hanem a hozzájuk köthető hálózatot is, amik fizetős ftp-ket és smswebes oldalakat is tartalmaztak.

Sajnos nem újdonság az, hogy egy fizetős ftp-re (payftp) itthon rákapcsolnak egy egyszerűbb smsweb szolgáltatást is. A recept egyszerű: a forrás megvan, az anyagok adottak, akkor miért ne csapolnának meg egyszerre két réteget. A  fizetős FTP-k még mindig léteznek, bár a kör valószínűleg azért a BitTorrent és a többi legális szolgáltatás terjedése miatt szűkült. Talán ezért is nyitottak az smsweb irányába, amit azonban a p2p scene és általában azért mindenki lenéz, hiszen nagyon nagy lehúzásról van szó. Drága pénzért viszonylag kevés tartalom. Persze az sms web sokaknak jó.

Jó a rendszer szolgáltatójának, hiszen szép nagy százalékot levesznek belőle. Ezáltal természetesen jó az államnak is, hiszen ez a cég bizony adózni fog ebből. Egy smswebet összehúzni pedig nem tétel, ha  forrás már adott ugyebár. Be kell kötni pár scriptet, és mehet is a reklámozás, spamelés, és folyik a pénz, hiszen még mindig van itthon célközönsége az smswebnek. Aki nem fér hozzá a payftp-k “elite” táborához, aki nem akar, vagy nem tud torrentezni, de a DC lassú, és túl régi, az nyomja az SMS-t. Aztán ha közben kiderül, hogy a díj kétszer annyi, a sebesség pedig fele annyi, nem tud mit csinálni, maximum dühöng egy kicsit, és legközelebb – ő azt hiszi legalábbis – másik oldalt keres fel.
Nem ritka ugyanis, hogy ezek az oldalak whitelabelként működnek. Azaz a forrás ugyanaz, csak a telefonszám és a design más. De hogy még jobbat mondjak, a fizetős FTP esetében sem volt / van ez másképpen. Egy forrás, több név, több ip, több lehetőség.

Az adóhatóság a IT café megkeresésére elmondta, hogy három “kalózszervert” kapcsoltak le. Név szerint az Apollót, a Babylont és a Palace-t. Hozzátették azt is, hogy a CiNEDUB együttműködött a szerverek üzemeltetőivel abban, hogy a magyar nyelvű premier kalóz filmek az első vetítés után már “viszonylag” jó minőségben fent legyenek ezeken az oldalakon. A sorban a sokak által ismert torrent oldal csak ezután következett. A hatóság szerint a CiNEDUB-ot működtető csoport az ilyen módon befolyt smsweb, illetve payftp (átutalásos) összegekből részesedett.  A NAV becslése szerint a fent nevezett három kalózcsoport 10-15 millió forintos bevételhez juthatott, de valószínűleg más kiszolgálók és hálózatok működtetéséből is hasznot húzhattak, hiszen a megfigyelt bankszámlára 2006 óta mintegy százmillió forint érkezett. A csoport két irányítója jelenleg előzetes letartóztatásban van, a NAV eddig egymillió forint értékű vagyont (szervereket?) zárolt. A többi gyanúsított – ide értve a CiNEDUB három tagját – egyelőre szabadlábon védekezhet.

Na de ki is az a CiNEDUB? Gyorstalpaló. A CiNEDUB egy magyar csapat, amely a kezdeti időkben úgy tűnt, hogy csak kifejezetten egy torrent oldal számára készít realeaseket, iNTERNAL tag-gel ellátva.  “Nem tamogatunk mas trackereket sem publikus keresooldalakat. Ha a munkainkat a kedvenc keresoddeltalaltad meg, vagy masik torrentoldalon – szamolj azzal,hogy nagy esellyel kamu, virusos, jelszoval vedett rarokattalalsz, esetleg meg fizetned is kell erte!” Ez volt olvasható az info fájlokban. Az iNTERNAL – azaz belső kiadás, nem továbbtradelésre kiadott munka – aztán szépen eltűnt a release nevéből, és természetesen más oldalak is átvették a filmeket.
A csapat munkájával először három éve, 2008  nyarán találkozhattunk, azóta közel 400 (fixme, ha valaki tudja pontosan), főleg XviD rippet készítettek. A releasek nagy részét pedig a moziból felvett, saját dub-os filmek adták. A szinkronos hazai premierekhez általában külföldi releasek képét használják forrásként, erre rakják a moziban felvett magyar hangot.
Idén májusban azonban “fordult a kocka”, a csapat elsőként tudta rögzíteni nemzetközi szinten is a Másnaposok 2 című filmet, így ebben az esetben külföldi releaserek használták a magyar munkát forrásként. Lett is ebből aztán botrány, a Warner – részben ezért? –  késelteti a magyar premiereket. A filmek első kalóz verziói általában a legkockázatosabb “kalóz” munka. Főleg, ha még a képet is rögzítik, ahogy a Másnaposok esetén tették (ha már kép van, és a hang elég, akkor kevésbé kozkázatos módon, mikrofonnal is elég beülni a moziba, de egyszerűnek ez sem egyszerű). Bár a képminőség és a hang is általában gyatra, mégis van kereslet ezekre a filmekre, lásd a legjobb példa erre a fent említett film: a legnagyobb magyar torrentoldalon a mai nappal bezárólag több mint 100 ezren töltötték le a CAM-es verziót.

Az EP1C féle nfo fájlból részlet, a Video Source sort érdemes nézni

A Másnaposok CiNEDUB nfo fájlja

A hír után pár hétig nem volt release, sokan már kétségbe estek, aztán persze újra jöttek a megfelelő ütemben a CiNEDUB releasek. Általában a filmeket egyébként hétvégére időzítve tették ki a “publikusabb” helyre. Végül pedig egy utolsó részlet az nfo-ból, amely a történteket ismerve egy kicsit már megmosolyogtató.

Nem versenyzunk senkivel. Munkaink egy zart kozossegnek keszulnek.
A megjelenes idopontjanak kivalasztasaban nagy szerepet tolt be a
biztonsag. Ezert is vagyunk megtalalhatok tobb mint 3 eve, mas
tiszavirag eletu csapatokkal ellentetben.

A csapat torrentoldalas konktaktjának fiókját egyébként törölték / kitiltották, utoljára a sajtóközlemény kiadása utáni napon járt az oldalon, már a log szerint.

A CiNEDUB, úgy látszik, bevégezte, nem csodálkoznék egyébként, ha már jó ideje figyelték volna a hálózatot a rend éber őrei, hiszen ahogy látható, összehangolt akció volt. Sokan úgy hitték, úgy hiszik továbbra is, hogy a CiNEDUB “csak oda dolgozott”. Nos hát, valljuk be, ez gyermeki naivság, az életben semmi nincs ingyen. Persze szép dolog a respekt, jó dolog a verseny, de a szabadságát nem hinném, hogy bárki kockáztatná csak azért, hogy elmondhassa, itthon az ő kamerás filmjét töltik le először!  Az összeesküvés elmélet hívei pedig aztán most dörzsölhetik a tenyerüket, és foroghatnak a kerek. Mit történt valójában?

  • Tényleg elkapták a CiNEDUB tagjait.
  • Nem kapták el a fiúkat, azért nincs release, mert meghúzzák magukat / más néven dolgoznak
  • A NAV azt hiszi, hogy elkapta a CiNEDUB-ot, de mégse!
  • stb, stb stb.

Ami biztos: az érintett warez oldalak közül egy már újra is indult – ez egyébként nem újdonság, valószínűsíthető, hogy a lefoglalások csak egy szeletét érintették a hálózatnak, esetleg csak proxy gépeket sikerült elkapniuk, és a realboxok vígan futkorásznak továbbra is. A Magyar CAM nem halt meg, továbbra is vannak kamerás filmek, a CiNEDUB “otthonán” (is) megjelentek egy másik csapat (akik egyébként nem most indultak) munkái. Az igény tehát továbbra is megvan, és ha egyet leütsz, kettőt nő helyébe elv itthon is működik. Lehet tehát késleltetni a premiereket, lefoglalni milliós warez szerver parkokat, akkor is mindig lesz, aki újrakezdi, vagy az elhullottak nyomába lép. Amíg nincsen rendes, megfizethető alternatíva, addig ez lesz. De tovább megyek, ha lesz, akkor sem fog gyökeresen megváltozni ez a helyzet. Ezt egyszerűen le kell nyelni, az embereknek egyrészt nincs pénze minden filmet megnézni moziban, vagy megvenni DVD-n, Blu-Ray-en, másrészt nem is akarják. Ha a legális digitális terjesztés használható lesz, akkor is lesz mindig egy réteg, aki nem akar, vagy egyszerűen nem tudja megfizetni ezt a fajta szórakozást. De ahogy látom, még nem kezdtek sorban kihalni a kiadók, vagy filmkészítők, így valószínűleg így is busás hasznuk van a filmeken (különben nem lenne már 6 X-Men, és 3 Transformer rész…). Na meg tegyük hozzá, a jogvédőknek sem érdeke teljesen eltüntetni ezt a jelenséget, hiszen akkor az ő munkájukra sem lesz többé szükség.

Pár nappal a nagy magyar cam razzia után: semmi nem változott

Mi azért örüljünk annak, hogy a CiNEDUB-hoz közeli (és távolabbi) magyar torrent oldalakat most kihagyták a buliból, és inkább csak a pénzgyáros site-okra és “szolgáltatásokra” koncentráltak.

Ja, ez a videó egyébként megvan? A rajtaütés során készült: