Nem pihennek a jogalkotók hazánkban. Az internetadó után, egy hasonlóan hülye, és (szerencsére) betarthatatlan törvényre tettek javaslatot. Az Igazságügyi Minisztérium által tálalt tervezet szerint törvénysértést követne el az, aki annak ellenére tölt le egy fájlt, hogy tudja, vagy “tudnia kellene”, hogy jogtalan forrásból származik. Igen, így szól a javaslat.

Az pozitívum viszont, hogy kivételesen nem a szerzői jogvédő szervezetek találták ki a szigorítást – ők nem a végfelhasználókat üldöznék – szerintük és egy szerzői jogi ügyekkel foglalkozó ügyvéd szerint is betarthatatlan a törvény. A javaslat értelmében tehát nem lehetne kibúvó a tudatlanság. Így akár több százezer fájlcserélő kerülhet a hatóságok elé.

Persze az egész dolog nonszensz. Az otthoni, átlagos felhasználók egyszerűen nem képesek, és nem is akarnak utánajárni minden egyes letöltött állomány jogi állapotának. Hiszen egy ismerőstől kapott mp3 fájlról ki mondja meg, hogy az egy kalózkiadás, vagy esetleg egy szabadon terjeszthető dal a szerző oldaláról. Másolatot egyébként továbbra és készíthetünk a saját példányunkról, azonban ha egy kalóz oldalról egy ilyen, más eredeti CD-jéről származó “biztonsági” másolatot töltünk le, akár máris jogsértést követhettünk el, hiszen ki tudná ellenőrizni, hogy az legális vagy illegális forrásból származik.

Másik érdekes eleme a javaslatnak pedig a jogdíjakról szól.

Ez pedig az, hogy nem lehetne pl. az üres adathordozók (legyen az  CD, DVD vagy memóriakártya) árába beépített szerzői jogi díjakat csökkenteni. Napjainkban egy üres DVD után 150(!), egy 2 GB-os SD kártya után pedig 960 forint díjat fizetünk. Persze csak ha LEGÁLIS úton vesszük meg őket. Mivel itthon ilyen elmebeteg árak vannak, a magyar fogyasztók (akik azért elég sokan vannak) nagyrészt külföldről szerzik be ilyen-olyan módon a CD-t, DVD-t. Ezzel egyrészt rá vannak kényszerítve a törvénysértése, másrészről pedig idegen országok gazdaságát táplálják a hazai helyett.

Egyetlen, leheletnyi engedmény van csupán; ha valaki kártérítési igényt nyújt be, és azt jogosnak találják, akkor a kártérítési összeg megállapításakor figyelembe kell venni a másoláshoz használt adathordozók árában már megfizetett díjakat. A lényege az, hogy azok az IT-ben dolgozók, akik saját adataikat, munkájukat archiválják nap mint nap CD-n és/vagy DVD-n, továbbra is szerzői jogdíjat kell fizetniük, nincs kibúvó.

(via origo.hu, köszönjük, hogy többen beküldtétek a cikket email-ben is)