Ki gondolta volna, de már a harmadik születésnapunkat ünnepelhetjük a mai napon. 2007. november 8-án hívtuk életre az oldalt, ami először csak egy szimpla szöveges oldal volt, majd szép lassan kinőtte magát.

Miért pont november 8? Erről nem akarok regényeket írni, az archívumba megtaláljátok a megoldást.

Hogy van miről írni, az jelenthet jót is, és rosszat is. Híreink és cikkeink egy részében foglalkozunk a torrentezőket és letöltőket ért támadásokról, de igyekszünk beszámolni a jó hírekről is. Lehet az egy kedvező döntés a letöltők irányába, egy új program, vagy egy hazai torrentoldal rekordja a lefoglalás után.

Az elmúlt három év alatt több mint 1000 poszt született az oldalon – posztot írok, mert kisebb részük “cikk”, a nagyobb fele igazából csak hír, hírcsokor. A három év alatt, kár lenne tagadni, hogy az Asva.info lett az egyik legnagyobb p2p és warez hírforrás. És itt nem csak a törzsolvasókra gondolunk, nagyon sok nagyobb oldal tőlünk értesül az itthoni p2p hírekről. Ennek mi örülünk és ilyenkor büszkék vagyunk arra, hogy még ennyi idő után is tudunk újdonsággal jelentkezni nektek, az olvasóknak, és piros betűs újságíróknak. Az eltelt idő alatt lettek állandó rovatok, amelyek kisebb-nagyobb leállással, de működnek. A Boncasztal szokta kiváltani a legnagyobb indulatokat, de a Széljegyzet kategóriába írt cikkeket is örömmel fogadjátok. Sajnos nem annyi idő jut az oldalra, a cikkekre mint szeretnénk, de továbbra sem adjuk fel, és szeretnénk titeket minőségi cikkekkel és friss hírekkel kiszolgálni. Jelenleg is több Boncasztal van tervben és egy Széljegyzet is készülget.
A Hazai tracker infónak is megvan a maga sikere, egyfajta állandó fórum és eszmecsere helye, na persze nem mindig abba az irányba, ahogy azt mi szeretnénk. Sokan fújolnak és köpködik a Tracker felméréseket, – amit Netcigány szorgalmasan küld nekünk -, de még mindig azt mondhatjuk, jelenleg nincsen nála komolyabb állapotjelentés a hazai torrentoldalakról.

2010 talán még több izgalmat és aggódást hozott nekünk, mint az előző két év. Még nincs év vége, így nem összegezünk teljesen, de azért elég, ha a csak az utóbbi hónapok eseményeire gondolunk. Sok hazai oldal hullott el, de mint tudjuk, mindenből lehet tanulni. Az év első felében lévő razzia megmutatta, hogy itthon már nincsenek biztonságban az oldalak. A legutóbbi lefoglalások ezt csak megerősítették, szó nélkül vittek el gépeket mindenféle indokkal. A jelen kor torrentoldala itthon már egyáltalán nincs biztonságban, nem éri meg itthon hostingolni és foglakozni egy ilyen portállal. Ami 4-5 éve még jó hecc és móka volt – esetleg tanulási lehetőség -, az mára komoly veszélyforrás lett. Lefoglalás, feljelentés és házkutatás lehet a dolog vége.

2010-ben már ott tartunk, hogy otthoni felhasználók sincsenek biztonságban. Nem is olyan régen egy hazai torrentoldal fórumán olvashattuk, hogy magyar torrentező külföldi és magyar címére is hivatalos irat érkezett, egy kiadó feljelentette mp3 album letöltése miatt. Nem csak a levegőbe beszéltek és fenyegetőztek, mindjárt többszázezer forintos bírság befizetésére utasították a felhasználót. (Az ügyről készülünk egy nagyobb lélegzetvételű írással és interjúval is, jelenleg szervezés alatt van a dolog, de annyit elárulhatunk, megdöbbentő dolgok vannak a mai világban.)

Szóval egyrészről sajnálatos, hogy van miről írnunk, másrészről viszont örvendetes. A BitTorrent protokoll jól tartja magát. Egyre több helyen szivárog be a mindennapi életbe. Nagyobb linux disztribúciókat már rendszeresen torrent fájlokon keresztül terjesztik, ahonnan letölthetjük, valamint a Facebook és a Twitter is egy p2p alapú szoftver frissítő rendszert használ. A kliensek fejlesztése nem áll le, egyrészről folyamatosan új dolgokat integrálnak beléjük, másrészről pedig egyre fejlettebb adattovábbítással ruházzák fel őket. Az új verziók már kevésbe terhelik meg a számítógépünket és a világhálót.

Hogy mit fog hozni 2011, azt senki nem tudja se most, se december 31-én. Reménykedhetünk, hogy a kiadók feladják, vagy belátják, nem vezet sehova a torrentezők üldözése, de ez naivság lenne. Ott tartunk, hogy már minden kollégiumban és egyetemen tilos egy-egy sorozat letöltése, míg több teremgépen ott virít a warezolt 3D Studio Max. Amíg itthon nincs meg a megfelelő életszínvonal, az elérhető árú “elavult média” vagy a használható alternatív vásárlási lehetőség, addig itthon igenis letöltik az emberek a napi filmet, sorozatot vagy zenét. De ahogy látható, ritkán hallani, hogy egy-egy előadó feladja tevékenységét és civil szakmát folytat, mert felkopott az álla a torrentezők miatt. Aki akar, a jelenlegi helyzetben is képes megélni a zenélésből / filmezésből. Ki tudja, talán 2011-ben fordul a kocka, és megvilágosodnak a kiadók, felszabadulnak az előadók és a letöltők közötti feszültségkötegek.

Egy viszont biztos, velünk egy év múlva is találkozhattok ugyanitt.