Úgy néz ki ez lassan trend lesz. Itt az ősz, itt az iskola, a külföldi jogvédők pedig nekifeszülnek a kollégistáknak. Egy friss hír szerint “külföldi jogvédő cégek” (pontosan idéztük a forrást) több bejelentést is tettek a győri egyetem kollégiumában folyó állítólagos illegális letöltésért, megosztásért.

Nem újkeletű a dolog, kicsit kevesebb mint egy éve hasonló sztori játszódott le Győrben. 2009 novemberében állítólag az egyetem kollégiumának internetét felügyelő NetClub kemény hangvételű levelet juttatott el a diákokhoz. Ebben az szerepelt, hogy külföldi jogvédők szóltak, valami nagyon rossz folyik a falakon belül, BitTorrenttel fel- és le történik a fájlcsere. Akkor azt írták ki, a bejelentéseket kivizsgálják, és az érintett hallgatók ellen fegyelmi indul.

A ma hozzánk eljuttatott szöveg tehát nagyon ismerős volt. Mintha már olvastam volna – gondoltam. Átnéztem az Asva.info korábbi cikkeit, és lám-lám az előbb említett tavalyi esteben szóról szóra ugyanez a hír volt olvasható.

tilos_a_fajlcsere_gyor_2009

Hogy tisztán lássunk, itt a mai hír a kollégium “internet igénylő” oldaláról:

tilos_a_fajlcsere_gyor_2010

Több érdekes kérdést felvet az eset. A – szigorúan külföldi – jogvédők tényleg mindig ősz elején kezdik el körbeküldözgetni a leveleket, és valahogy mindig megtalálják a győri egyetemet is? Honnan tudják, hogy a győri kollégisták mit torrenteznek és honnan? A másik, ami eszembe jutott, hogy egy év alatt nem sikerült a NetClubnak letiltani ezeket a trackereket? Vagy nyárra amíg nem voltak itt a kollégisták feloldották a korlátot, és szabadon lehetett warezolni, majd a nagy őszi hajtásban elfelejtették visszarakni a tiltást? Netán az egész csak kamu?

No, és ne felejtsük el 2008-at, amikor állítólag a rendszergazdák tudta nélkül warez szervert üzemeltettek a hálózaton, majd jött a rendőrség, két egyetemista gépét lefoglalták szerzői jogok megsértésének gyanúja miatt. Úgy látszik, Győrben minden évben izzanak a vonalak.

Frissítve: Érkezett válasz a NetClubtól

Először is az időzítés. Tudomásom szerint szeptember vége felé kezdik vetíteni több népszerű filmsorozat évadjait.
Tudom, nevetségesnek hangzik, de a legtöbb bejelentés nem mozifilmek miatt érkezik hozzánk, hanem különböző filmsorozatok miatt, amiket USA-ban bizonyos (valószínűleg fizetős) csatornákon most vetítenek.

A következő kérdés, hogy honnan tudják? A válasz erre is egyszerű, nyílt, külföldi trackerek segítségével: feltételezem, egyszerűen beszállnak a jogvédők is tölteni és nézik az IP-ket.
Sajnos sok kollégista nincs tisztában ezen oldalak veszélyeivel és teljes nyugalommal tölt pirate bay-ről isohunt-ról. A legtöbb esetben nekik köszönhetőek az ilyen bejelentések.

Aztán a tracker tiltás kérdése. Ez a legnehezebb dolog, egy torrent fájlban akár 10 tracker host is lehet, ezek az IP címek változhatnak az idő múlásával, újak jöhetnek, a változásokat önmagukban is nehéz követni, ráadásul egy Cisco routeren elég körülményes a tűzfal szabályokat frissíteni.

Pont a körülményes frissítés miatt eszünkbe se jutott, hogy nyárra levegyük a tiltásokat, a bejelentések hiányát inkább az okozhatta, hogy kevés ember lakott a kollégiumban, kevés sorozat érdekelte a lakókat, így drasztikusan csökkent a jogvédők érdeklődése kollégiumunk iránt.

Itt van még a deja vu-ként ható, “kemény hangvételű” levél.
A kollégisták sajnos nem szeretik elolvasni a Hálózathasználati Szabályzatunkat, amiben felhívjuk figyelmüket arra, hogy a NIIF hálózatot nem szabad illegális fájlcserére használni, ezért kell őket évente legalább egyszer figyelmeztetni. És persze itt vannak az elsősök is, akik a tavalyi levelet nem is olvashatták.
A levél egyébként valóban szinte szóról szóra ugyanaz, mint a tavalyi. De minek is fogalmazzak új levelet, mikor ugyanaz a probléma, ugyanaz a külföldi jogvédő szervezet küldi a leveleket?

Végül a kemény hangvétel. Mivel hivatalosan az Egyetemről érkezik a levél, kötelességünk kivizsgálni a bejelentéseket és belátásunk szerint eljárni.

Remélem sikerült megválaszolnom minden kérdést.