Nem először szerepelünk a MessageLabs felmérésének első helyén. A szeptemberi adatok szerint ismét hazánkban volt a legmagasabb a kéretlen levelek aránya. Számosítva ez azt jelenti, hogy 100 levélből itthon 96 spam. A hazánkból származó levélszemét aránya viszont jelentősen csökkent, már csak a világ spamtermelésének 0,25 százalékát adjunk, a korábbi 0,45 helyett.

A cég spamszűrői napi 180 milliárd spamről jelentenek világszerte, így a januári 0,45 százalékos arányunk napi majdnem fél milliárd kéretlen levélnek felelt meg. Az itthoni spamek nagy része – nagyjából 72 százaléka – a felhasználók tudta nélkül továbbítódik, fertőzött gépekből álló botnetek segítségével. Ezek között első helyen a Rustok botnet van 24% -kal, ezt követi a Xarvester 14 %-kal, a harmadik helyen pedig a Maazben botnet tanyázik 12 %-kal. A negyedik helyen a Mega_D és Grum botnetek osztoznak, egyaránt 8-8 százalékkal.

messagelabs

Szeptemberben az USA-ból küldött levelek 92,1 százaléka volt spam, míg a kanadaiak 91,5 százaléka, az egyesült királyságbelieknek pedig 91,7 százaléka. Hollandiában a kéretlen levelek aránya 93,1 százalék, Németországban 92,8 százalék, míg Kínában 93,8 százalék volt. A helyzet tehát máshol sem rózsás.

botnet_spam

Itthon a legjobban fertőzött terült nem meglepő módon a főváros. De frekventált botnettel fertőzött terület még Miskolc és Tatabánya környéke is. Természetesen teljesen elszeparált területek nincsenek, mindenhol van egy-egy fertőzött rész. Kivételt talán csak Kunhegyes, Karcag, és Berettyóújfalu térségei képviselnek.

A védekezés pedig nem is annyira bonyolult. Illik frissíteni az operációs rendszert, a vírusirtót és a kémprogram figyelőket is. Természetesen az sem árt, ha “okosan” netezünk, nem nyitunk meg ismeretlen, vagy feladó nélküli leveleket, pláne nem töltjük le a mellékleteket az ilyen emailekből. Aki pedig torrentoldalra merészkedik, manapság jobban jár, – főleg ha ismeretlen oldalról van szó – ha egyszer használatos, vagy eldobható email címet használ .

Ha  további információkra van szükség, érdemes felkeresni az egyik legnagyobb hazai spammel foglalkozó oldalt, a SpamWiki-t, amely már komoly eredményeket ért el a spam visszaszorításában.

(via MTI,  MessageLabs)