Már megint a Demonoid. Az egyik legrégebbi és legnagyobb félig-meddig publikus torrentoldal kálváriája tovább folytatódik, de most végre egy kicsit pozitívabb hírt hallhattunk.

A DDOS támadások és behatolások ellenére a tulaj nem vesztette még el a lelkesedését, és továbbra is azon van, hogy újraindítsa az oldalt. A TorrentFreak kérdésére az admin elmondta, hogy ha meg akarja csinálni, akkor azt úgy akarja véghez vinni, hogy jó is legyen. Ehhez pedig idő és türelem kell.  A kód fejlesztése és javítása mellett a 7 éves hardver állományt is fel kell frissíteni.

Nem kellene egyedül dolgoznia, hiszen több embertől is kapott felajánlást, hogy beszállnak, segítenek neki. Ő viszont úgy nyilatkozott, hogy nem szívesen osztana meg érzékeny (a felhasználókat adatait) adatokat tartalmazó információkat idegenekkel.

A felhasználóknak tehát türelmesnek kell lenniük, bár ehhez már hozzászokhattak, nem az első ilyen leállás ez. “Tudod, hogy megy a Demonoidnál, eltart egy ideig, de  - mindig – visszatér” – tette hozzá az adminisztrátor.

(forrás: torrentfreak)