A hónap elején kezdődött meg annak a 28 embernek a pere, akiket szerzőjog megsértésével, illetve fizetős SMS-ekkel működő letöltő oldalak üzemeltetésével vádolnak. De ez még csak a vádak egy része, a bűnlajstromon még okirat-hamisítás és tiltott szerencsejáték szervezés is szerepel. Akinek még nem állt volna össze, hogy kikről, van miről van szó, annak itt egy három betűs segítség: CFM.
Bizony, bizony régi ismerősökről hallhatunk hamarosan. Majdnem pontosan három éve volt, amikor “robbant a hír”: bukott a CFM, és vele együtt K. Balázs és az összes közeli – internetes körökben jól ismert – haverja is. A lefoglalás során rengeteg számítógépet, pénzt és még kocsikat is lakat alá helyeztek a nyomozók, K. Balázst, vagy ahogy többen ismerik, “baját” azonban nem sikerült elkapni. Meglógott a rendőrök szeme elől, szinte James Bondosan -, erről a bombagyárnak adott nyári interjújában olvashattunk. Aztán nagy csönd volt, és ősz előtt jött az újabb hír, baja meghalt.
Néhány adat még 2009-ből:
- 43 szerver foglaltak le
- 5 szerverteremben voltak
- 100 ember vett részt az akcióban, nem csak BRFK vonult ki, hanem NNI + VPOP
- 12 szerver átnézése után legalább 1 milliárdnyi kárt állapítottak meg (NNI videóból)
- 80-90 millió forint értékű szerverpark (NNI videóból)
- 200-250 terabyte-nyi adat, ez világrekord fogásnak számít
- fiatal felnőttek és fiatalkorúak az elkövetők
- 2006 augusztusától kezdődtek a bűncselekmények
- 2007 óta nyomoznak a hatóságok
- a 2007-es, konkurens szolgáltatónál tartott razziában K. Balázs szakértőként vett részt
- CFM közeli emberek akarták elhallgattatni a fikablogot (is)
- CFM szerverek, ip-k és email címek voltak a bH spam ügyben (cikk #2)
- K. Balázs autói: Infiniti FX45, DODGE RAM SRT-10, Nissan 350z
Sajnos a képek elvesztek az oldalról, de azért itt egy “bizonyíték” feree régi blogjából, hogy mégis tisztában legyünk azzal, hogy ki az a baja, és mi az a Dodge ram:
De vissza a jelenbe. Szóval a 28 vádlott egy része a vád szerint bűnszervezetben követett el bűncselekményeket 2006 és 2009 között. Ez valószínűleg a kemény mag volt, róluk nem cikkeztünk, mivel nem is tudhattunk arról, hogy mi megy a CFM falai mögött. Amiről tudtunk, azok a kisebb “balhék” voltak, torrent siteok, sms lehúzások. A banda összességében több milliárd forint kárt okozott több ezer sértettnek. A kiemelt jelentőségű ügyet eredetileg a fővárosban tárgyalták volna, ám az Országos Bírói Hivatal elnöke valami oknál fogva a tárgyalást a Balassagyarmati Törvényszékre helyezte át. Az első tárgyalási napot mégis Budapesten kellett tartani, mert a nógrádi megyeszékhelyen nem volt akkora mérető tárgyalóterem, ahova befért volna mindenki.
A vádakat több órás vádbeszédben ismertették. A már említett szerzői jogok megsértése mellett tiltott pornográf termékek birtoklása (valami rémlik, hogy anno CFM közeli oldal keveredett orosz / ukrán teenporn lopás ügybe… fixme), pénzmosás, magán- és közokirat hamisítás. Mint ahogy számunkra ismert, olyan oldalakat üzemeltettek nagy tömegben a vádlottak, amik használatához fizetős SMS-eket kellett küldeni. Természetesen a tartalom illegális anyag volt, az már csak hab volt a tortán, hogy mindezt megtámogatták torrent oldalakkal (kör pm-ek, fizetős regisztráció, támogatás) és jelentős méretű spamkampánnyal is.
A Kileen Kazakhstan Kft. egy 2008. július 10-én bejegyzett informatikai vállalat. Főtevékenysége egyéb információ-technológiai szolgáltatás.
A cég szoros kapcsolatban áll a magyar warezspampiacon jól ismert, és a Szolgáltatók pellengérén is megtalálható Coldfusion Magyarország Kft.-vel, valamint az ugyanezen a területen is érdekelt Wellinger Norberttel is, akit a Nemzeti Nyomozó Iroda elfogott a 2009. április 14-i razziája során. A Coldfusion vezetője, Kovács Balázs a cégeit ellehetetlenítő és munkatársai előállítását eredményező rendőrségi razzia után külföldre menekült. Egy később adott internetes interjúban azt állította, hogy a Kileen fölvásárolta a Coldfusiont, így sem ő, sem Wellinger nem maradtak vezetők, hanem alkalmazottak lettek. – SPAMWIKI
Amiben a CFM igazán kiemelkedett a kishalak közül, hogy mindezt nagyban csinálták. Offshore cégeket csináltak (Kileen Kazakhstan Kft rémlik?) és szakértői hálózatot tartottak fent, amiben igazságügyi szakértők és informatikusok is voltak. Vélhetően ezen felül még rendőrségi kapcsolataik is voltak. Ezekkel a kezükben könnyedén tudták a konkurenciát kiiktatni, és saját illegális tevékenységüket folytatni, mindezt a hatóságok szeme előtt. Az ügyész azt is elmondta, hogy az illegálisan szervezett bevételeket később fiktív cégekkel és számlákkal igyekeztek tisztára mosni.
Akit érdekel a sztori hosszabb változata, annak bátran ajánljuk oldalunk CFM archívumát: http://asva.info/tag/cfm
(via privatbankar.hu, mti)

hát 1 biztos baja nem halt meg,szépen lelépett.bár én reménykedtem,hogy egyszer felbukkan és bosszut ál.
már meg is érkezett úgy látom…
Szégyen, hogy a rendőrség és az igazságügyi szakértőkből álló bűnbanda még nem kapott ítéletet és szabadlábon razziázgatnak a konkurens cégeknél 2012-ben is.
Korrupt szervek nyomoznak a torrentezők és fájlmegosztó oldalak után.
Magyarország, én így szeretlek!
Perbe fogják a köbláb per percet? :O Mit vétett ez a mértékegység?
Mért nem lepődök meg ezeknek a senkiházi maffiózó bűnözőknek a szélsőjobboldali kötődésén…
Welt: hogy miii?
D
persze a dolgok másik oldalát senki se akarja látni.én a CFM es embereket nem hibáztatom.pedig anno a szervernet se volt vmi tiszta….
Én mintha azt láttam volna egy leírásban, hogy az ügyfelek warezoltak. Vagy mégsem? Érdekesen fog alakulni a per. Inkább a végén alkotnék véleményt, most még nem…
Hű mekkora bűnt követtek el ez nem semmi hát ilyet.Húúú jajjj mi lesz most velük ezekkel a kőkemény bűnözőkkel jaaajj.
Nem ezek a bűnözők emberek!Nézzétek meg ezeket Artisjus Proárt mivel járnak hol “dolgoznak”miben laknak .Hova megy el a pénz admin csinálj már egy postot ezekről is.Hova megy el a sok milliár forint amit jogdíj címen szednek.Ami ennek a jó embernek volt össz vagyona.Ezek annyiért vesznek telket budán.
http://www.youtube.com/watch?v=bTyrQ7z2XrU
baja volt a legnagyobb warezos, a legtöbb “ügyfél” csak torrent oldalakat működtetett fizetős regisztráció mellett, de baja-nak is ott volt a robin hood amit norbertka programozott neki.
@hoppa
robin hood később toxyc biztos nem baja tulajdona volt
lehet hogy később eladta, de az övé volt. auto traderrel töltögették fel saját szerverről saját sávszélességel és norbertkáék ebben nyakig szarosak
Visszajelzés: Mit akartok, birkák? » fikablog
Miután kirobbant az “ügy”, elkezdtem lementegetni Feree feltöltött youtube videóit + egyéb blogos dolgait az utókor számára.
http://data.hu/get/5088635/Baja-Feree-Netware-CFM_part1.zip
http://data.hu/get/5088634/Baja-Feree-Netware-CFM_part2.zip
Tartalmuk:
part1:
baja_dodge_ram_srt10.jpg
baja_feree_BMWPörög2_youtube.flv
baja_feree_DODGERAMSRT-10-APörgés_youtube.flv
baja_feree_GuminőALiftben_youtube.flv
baja_feree_PinkBeszolNetwarenek_youtube.flv
baja_infiniti_fx45.jpg
dodge-plato-baja-feree.mp4
gumino-feree.mp4
netware-aludni-probal.mp4
netware-csicska1.mp4
netware-csicska2.mp4
netware-csicska3.mp4
netware-hitler-bajusz.mp4
netware-vezet.mp4
part2:
baja_feree_GyorsulásiVersenyARammalPart1_youtube.flv
baja_feree_GyorsulásiVersenyARammalPart2_youtube.flv
baja_feree_GyorsulásiVersenyARammalPart3_youtube.flv
baja_feree_GyorsulásiVersenyARammalPart4_youtube.flv
Baja nagy autóbuzi volt ugyebár, egy Dodge RAM SRT-10-el tolta meg volt egy Infinity FX45-öse is.
Miután összezúzta a RAM-ot egy kicsit, átült egy kabrió porsche -ba (talán boxter), mert ugye valamivel járni kell. Itt ebben a porsche-ban készített vele Feree egy “interjút”, hogy mégis hogyan érzi magát a majdnem belezuhanás a szakadékba sztori után. Ezt a videót láttam még anno, de lementve nincsen meg. Ha valakinek esetleg megvan valahol, akkor megshare-elhetné, csak hogy lássuk Baja emberi(bb) arcát is.
Szaros, dedós kisgyerekek, akik veszélyeztetik saját és mások életét is.
@satan: na nehogy már egy köztörvényes bűnözőnek álljon feljebb. A jajúristenszemétzsernyákokbántjákawarezeseketen kicsit túl kellene lépni, és mondjuk észrevenni, hogy pár dolog, amit csináltak, sem erkölcsileg, sem jogilag nem védhető semmilyen körülmények között.
Ha meg még mindig anyuci pénzén élsz, akkor meg lehet, hogy inkább jobb lenne, ha nem szólalnál meg.